Már miénk a víz - percről percre az árvízről
Utolsó frissítés:
Pilismaróton olyan súlyos a helyzet, hogy a civilek már nem közelíthetik meg a gátakat. Tahitótfalun az egyik, ideiglenes gátat átszakította a víz, Szigetmonostoron rendkívüli készültésget rendeltek el. Szombat hajnalban 907 centiméteren tetőzött a Dunán Nagybajcsnál, a víz szintje megdöntötte a rekordot Budapesten is. Orbán Viktor szerint most jön a neheze. Kövesse az árvízet a hvg.hu-val.
Most érkezett
Percről percre
Tovább mozgósít a honvédség
A Magyar Honvédség szombaton is további erőket mozgósított az árvízi védekezéshez. Benkő Tibor vezérkari főnök összegzése szerint jelenleg több mint 600 technikai eszközzel és mintegy 4600 katonával vesznek részt a védekezésben. Köztük több mint ezer önkéntes tartalékos teljesít szolgálatot, és a nap folyamán további mintegy 150 önkéntes tartalékos katonát vonultatnak be. A jelenlegi létszámon felül további 5 ezer katonát tudnak bevetni.
Orbán: már miénk a víz
A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnehezebb, "most jön az árhullám okozta legnagyobb próbatétel". Mint mondta, "ekkora vízzel még nem volt dolgunk, biztosra kell menni", a legfőbb cél, hogy emberéletben ne essen kár. Ezért ha a legkisebb esélyét is látják arra, hogy gátszakadás történhet, akkor a lakosokat kitelepítik."
30 embert telepítettek ki Nagymaroson
Nagymaroson megdőlt a Váci út egyik kerítése, utat engedve a víznek péntekről szombatra virradóra, az utcából 30 embert ki kellett menekíteni – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem az MTI–vel. Először a közvetlenül veszélyeztetett épület három lakóját helyezték biztonságba, majd az utcarész további 14 házából kellett kiköltöznie az ott élő mintegy harminc lakónak. A kiköltöztetés gyorsan és összehangoltan zajlott, az otthonaikat elhagyókat rokonok, ismerősök fogadták be.
Eközben a helyszínen védekező 110 ember mellé erősítést rendelt a katasztrófavédelem: a Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon pihenő 70 rendőr-szakközépiskolás vonult Nagymarosra, s négy szivattyút is beüzemeltek a védekezők. További 120 embert vezényelnek a helyszínre a töltés erősítésére, és a váci büntetés-végrehajtási intézetben tárolt 3 ezer töltött homokzsák kiszállítása is megkezdődött – írta közleményében a megyei katasztrófavédelem.
Verőcén is szivárgás volt
A Duna visszaduzzasztotta a Verőce és Kismaros határában folyó patakot, emiatt erősítésre szorul az ottani, szivárgó gát – közölte a település polgármestere szombat reggel az MTI–vel. Bethlen Farkas elmondta, hogy noha a község védműve igen stabil, a Duna vízszintje Verőcénél már körülbelül 5 centiméterrel meghaladta a 2006-ban mért, eddigi legmagasabb szintet, így most nagyon figyelnek az esetleges veszélyekre. A település Káposztás nevű, hétvégi házakból álló részét már korábban elöntötte a Duna, míg a község fő útja, az Árpád út folyóhoz közeli szakaszán 30 centiméteres víz áll. A Dunasor is veszélyeztetett, ám az üdülőházakon kívül még sehonnan sem kellett kiköltözniük a lakóknak.
Szivárog a gát Dunabogdánynál
Dunabogdánynál néhány helyen szivárog a megrakott gát. A védmű megerősítéséhez katonákat rendeltek ki Szentendréről - közölte szombat reggel nyolc órakor a helyi védelmi bizottság elnöke az MTI-vel. Varga László elmondta, hogy a honvédségi állományból 50 fő indult el Szentendréről szivattyúkkal a településre a védekezés segítésére.
Szállításhoz kérnek segítséget
A homokzsákok szállításához kéri a Katasztrófavédelem mindazok segítségét, akik teherautóval, illetve ahhoz gépkocsivezetővel rendelkeznek. Mint írják, aki ilyen módon részt tud és kíván venni az árvízi védekezésben, jelezze azt e-mail-ben (elérhetőségeivel együtt) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon működő operatív törzsnél az optorzs@katved.gov.hu címen.
Szentendrén a Duna elérte a 2002-es szintet
Szentendrén szombat reggel a 2002-es szint, 746 centiméter körül áll a Duna és tovább növekszik, várhatóan meghaladja a 2006-os maximumot - tájékoztatta Varga László, a helyi védelmi bizottság elnöke az MTI-t.
Az éjszaka Tahitótfaluba kétéltű járműveket vezényelt a honvédség, a feladtuk, hogy részt vegyenek a mentésben, ha szükséges, illetve hogy a honvédségi és a hivatásos állományt tudják szállítani, akkor is, ha a települések között víz van.
Már apad a Duna Nagybajcsnál
Az Országos Műszaki Irányító Törzs közlése szerint a Duna 907 centiméteren tetőzött a Győr-Moson-Sopron megyei településen. A vízállás szombat reggel hét órakor 903 centiméter volt Nagybajcsnál. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint ezt megelőzően a Nagybajcsnál mért eddigi legnagyobb vízszint 875 centiméter volt.