Orbánnak fáj, ha a többség visszaél a hatalmával
percről percre

Orbánnak fáj, ha a többség visszaél a hatalmával

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem akar olyan Európai Uniót Orbán Viktor, ahol a sikereseket megbüntetik és gyámság alá helyezik, ahol a többség visszaél hatalmával, a Tavares-jelentés elfogadása pedig szerinte komoly veszélyt jelent Európára nézve. Rui Tavares szerint viszont olyan rendszerszintű változások történtek Magyarországon, amelyek eltérnek az uniós alapelvektől. A hvg.hu tudósítása Strasbourgból.

Most érkezett

Verhofstadt gesztikulálva üvölt

Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták frakcióvezetője a Velencei Bizottság véleményéből idéz, amely aggodalmasnak tartja, hogy korlátozták az Alkotmánybíróság jogköreit, illetve politikai célokból módosítgatják az alaptörvényt. Ezek szakértők, nem politikusok - kiabál hevesen gesztikulálva Verhofstadt, aki szerint nem szabad szemet hunyni az alapjogok megsértése felett. A jelentés Orbán érdekei ellen van ugyan, de nem a magyar polgárok ellen - mondja a frakcióvezető.

- Májusban nyújtotta be Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő jelentését, amelyet a szakbizottság június elején elfogadott.

- A jelentés szerint a magyar alaptörvény jelenleg összeegyeztethetetlen az EU-s szerződés több pontjával, kritizálja többek között az Alkotmánybíróság jogainak korlátozását, a választási szabályokat és a közmédia monopolhelyzetét.

- A kormánypártok szerint a jelentés elfogadhatatlan, tele van csúsztatásokkal, egy baloldali koncepciós eljárás része.

- A javaslat egy megfigyelési eljárás elindítását javasolja.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Miért mennek el Magyarországról?

Ha minden olyan ragyogó és virágzó, miért hagyják ott olyan sokan Magyarországot? - kérdezi Hannes Swoboda, a szocialisták osztrák frakcióvezetője, aki azt sem érti, hogy miért mennek el a befektetők az országból, vagy miért jönnek panasszal a zsidó közösség képviselői, ha olyan nagy a szabadság. A frakcióvezető megérti, hogy Orbán meg akarja őrizni a hatalmat, de a demokrácia szerinte azt jelenti, hogy a politikai erők váltakozva vezetik az országot. Bírálja Orbánt, amiért felszólalásában nem tért ki az egyes pontokra, csak általánosságban minősítette a Tavares-jelentést.

A Néppárt védi az Orbán-kormányt

A Néppárt nevében Manfred Weber német képviselő veszi védelmébe a magyar kormányt, és kezdi támadni a szocialistákat és a liberálisokat. "Az Európai Tanács úgy döntött, hogy nem indít eljárást Magyarország ellen, akkor meg miről beszélünk?" - kérdezi Weber, aki szerint a jelentés támogatóinak abszurd dolgokkal van bajuk, például azzal, hogy Magyarország a családot férfi és nő kapcsolataként szabályozza, pedig a lisszaboni szerződés ezt tagállami hatáskörbe utalja. Az alaptörvény utal a kereszténységre, de Nagy-Britanniában meg a királynő az egyház feje - mondja Weber, aki szerint "Magyarország a szabadság országa, mi bízunk benne!"

Orbán: a jelentés Európát is veszélyezteti

Csak két ország van Európában, amely ki tudott jönni az EU-IMF-segélyprogramból - mondja Orbán, és a magyar gazdaságpolitika eredményeit sorolja. A jelentés szerinte komoly veszélyt jelent Európára - mondja a kormányfő, aki szerint a jelentésben megfogalmazott javaslat sérti az alapító szerződéseket, egy olyan egyedi intézményt kíván felállítani, ami gyámság alá vonná az egyik tagállamot. Orbán szerint ez nagyon veszélyes irány, ő csak tudja, hiszen a közép-európaiak átélték milyen az, gyámság alatt lenni. Nem akarunk olyan Európát, ahol a sikeres országokat büntetik, ahol gyámság alá helyeznek, korlátozzák a szabadságot, ahol a nagyobb visszaél erejével, ahol kettős mércét használnak, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat - mondja Orbán, hozzátéve, küzdeni fognak a kettős mérce és a hatalommal visszaélés ellen, illetve azok ellen, akik birodalmat akarnak csinálni az EU-ból.

Orbánnak nincsenek illúziói

Orbán a magyar polgárok üdvözletét hozta az Európai Parlamentbe, de azt mondja: nincsenek illuziói a szerdai szavazás kimenetelét illetően. Mégis, azért jött el Strasbourgba, hogy megadja a tiszteletet az intézménynek és a választott képviselőknek. A magyarok ugyanis - függetlenül az EP döntésétől - tisztelettel gondolnak az európai polgárokra. A jelentés a miniszterelnök szerint igazságtalan és bántó, nyíltan kettős mércét alkalmaz, és lebecsüli azt a hatalmas munkát, amit a magyarok végeztek az ország megújítása érdekében.

Romániát és Bulgáriát már pontozták

A következő hónapokban a bizottság megfogalmazza a javaslatait egy olyan, "fejlettebb" intézményrendszerre, amely segít azonosítani, ha egy tagállamban veszélybe kerülnek a 2. cikkben szereplő értékek - mondja Barroso. Már van ugyanakkor egy "igazságszolgáltatási pontozótábla", amit már használtak is Románia és Bulgária esetében. Meg kell keresni annak a módját, hogy megelőzzék az aggodalomra okot adó helyzetek kialakulását. Ez minden európai intézmény együttműködését igényli, és a Bizottság együttműködést vár a tagállamoktól is, mert ez az európai polgárok értékeit szolgálja.

A Bizottság nyugtázta, hogy változnak a dolgok

Orbán a múlt héten levelet küldött Barrosónak, amelyben azt írta, készek tárgyalni, hogy orvosolják a fennmaradó problémákat, aminek a Bizottság elnöke nagyon örül. Felidézi, hogy a bírák nyugdíjazása ügyében az Európai Bíróság is nekik adott igazat, és a magyar kormány is engedett. Az adatvédelmi ombudsman ügye jelenleg is a Bíróság előtt van, Orbán állítólag vállalta, hogy bármi is lesz az ítélet, végrehajtják azt. Barroso szerint ugyanakkor vannak olyan kérdések, amelyek túlmutatnak az eddig felsoroltakon, például a Velencei Bizottság aggodalmai a negyedik alaptörvény-módosítása kapcsán. A Bizottság ugyanakkor nyugtázta, hogy az Európa Tanács nem indít monitoring eljárást Magyarország ellen.

Barroso osztja az aggodalmakat

A Bizottság nevében Barroso köszönetet mond Tavaresnek, mert szerinte is létfontosságú, hogy tiszteletben tartsák az alapvető értékeket. A Bizottság elnöke beszámol arról, hogy aggodalmakat fogalmaztak meg az alaptörvény negyedik módosítása kapcsán, és informális levélben közölték is Orbánnal. A Bizottság, mint a szerződések őre három területet azonosított, ahol az alaptörvény módosítása ütközhet az európai joggal: a fizetési kötelezettségek, a perek áthelyezése és a politikai hirdetések korlátozása. A magyar hatóságok az első kettőre úgy reagáltak, hogy engednek, és módosítják az alaptörvényt. Ezt a Bizottság üdvözlendőnek tartja - mondja Barroso, aki szerint figyelni fogják, valóban megtörténnek-e a módosítások.

A portugál párbeszédet akar

Fontos következtetésre jutottunk: rendszerszintű változások történtek Magyarországon, amelyek eltérnek a 2. cikktől - mondja Tavares, aki szerint eddig is párbeszédben voltak a magyar kormánnyal, és ezt szeretnék folytatni a jelentés elfogadása után is. A portugál egy "nem politikai testülethez" szeretne fordulni, az úgynevezett koppenhágai bizottsághoz, hogy az értékelje az alapvető értékek érvényesülését.

Tavares magyarul kezdi a vitát

Martin Schulz ismerteti a menetrendet: először az előterjesztő, Rui Tavares beszélhet, majd José Manuel Barroso a Bizottság nevében. A Tanács nem képviselteti magát, ezért Orbán kap szót, majd a többi képviselő következik. Tavares beszéde elején tört magyarsággal olvassa fel az EU-szerződés 2. cikkét arról, hogy milyen értékeken is alapul a közösség. "Ezt nem Brüsszel kényszerítette, ezt a tagállamok vállalták" - mondja a portugál képviselő, aki szerint ők ezt komolyan veszik, ezért dolgoznak egy éve a magyarországi események értékelésén.

1 2 3 4 5