Orbán: az unió átlépett egy határt – Percről percre a parlamentből
Utolsó frissítés:
Az unió igazságtalan, visszaél hatalmával, az Európai Parlament a Tavares-jelentés elfogadásával pedig átlépett egy határt – mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő szerint mindemögött üzleti lobbiérdekek állnak, de nem engednek, folytatják a rezsicsökkentést. Bírálta az ellenzéki képviselőket, akik szerinte Magyaroszág ellen fordultak. Az MSZP szerint Orbán árulta el az országot, a Jobbik szerint ez az egész egy kutyakomédia.
Most érkezett
Orbán szerint különbíróságot állítanak fel Magyarországgal szemben
Senkivel szemben nem lehet különbíróságot felállítani, ami jogállami problémát jelent – mondta a kormányfő, ráadásul pártalapon, ahol a baloldali képviselők egyszerre vádlók és védők. A kormányfő szerint nem szabad úgy tenni, mintha az EU-ból ajándékokat kapnánk, mi is betesszük a részünket a közösbe.
Percről percre
Orbán szokatlanul visszafogott
Továbbra is szokatlanul visszafogott a kormányfő, és a képviselők is, valószínűleg már mindenki a nyaralást várja. Ősszel tíz százalékos rezsicsökkentés lesz - mondja közben Orbán. A kormányfő még hasznos információkkal is ellátja az ellenzéket: szerinte az Európai parlament rosszat tesz ez EU-nak, a széthullás felé veiszi ezzel a magatartással, miközben az összefogásra kellene koncentrálni, mert az EU széthullása "kataklizmával" járna, így fel kell lépni az ilyenek ellen, akár az EP ellenében is.
Miért támadják Magyarországot?
Miért is támadják Magyarországot? – tette fel a kérdést Orbán, aki szerint tételesen a rezsicsökkentés miatt támadják Magyarországot, a legutóbbi európai tanácsi ülésen külön rögzíteni kellett, hogy a magyar kormány nem fogja hagyni a szabadárak bevezetését az energiapiacon.
"Visszavettük a Fradit"
Visszavettük a franciáktól a vízműveket, a németektől a gáztározókat, az oroszoktól a MOL-t, az angoloktól a Fradit – mondta Orbán.
Orbán viszontválasza
Orbán Viktor szerint "nyilvánvaló hauzgságok" hangzottak el az ellenzék részéről, az ellenzék üzleti érdekek vitájának helyszínévé akarja tenni a magyar parlamentet, de ha így van, ők erre készen állnak, és ez nem sok örömet fog szerezni az ellenzéknek.
Rogán durván szembedicsérte főnökét
Kemény, számíthatunk rá, köszönöm – távirati stílusban Rogán Antal szavai egyenesen Orbán Viktornak. Rogán szerint ha a hazai vitákat kiviszik az európai pártcsaládba, az egy dolog, de, hogy a magyar képviselők az Európai Parlamentben egy Magyarorszgot elítélő határozatot szavazzanak meg, az nem helyes. Szerinte a magyar parlamentet azután kezdték támadni, hogy megszavazta a bankadót. Magyarország ellen rezsieljárás zajlik – mondta.
"Hadd idézzek a libanoni szerződésből"
Harrach Péter egy nyelvbotlást követően a "libanoni szerződésből" akart idézni, többen felnevettek. Szerinte a készülő határozat csak azt fejezi ki, hogy a magyar parlament részt vesz az unió munkájában.
Harrach Péter kemény, mint mindig
Egyik ellenzéki felszólaló álláspontját sem tudom elfogadni – sokkolta a hallgatóságot Harrach Péter, aki szerint az európai baloldal letért az eredeti útról, és a 68-as diáklázadások "dekandens és kaotikus" világára szavaztak.
Orbán a színész?
"Maga is eljátssza a színdarabot, a magára osztott szerepet, de nem védi meg a kifosztástól" – mondta Vona Gábor, aki szerint a földtörvény az ország kifosztásáról szól, a Jobbik ezért népszavazást akar a tagságról.
"Ez nem rezsiháború"
"Ez nem rezsiháború, hanem szimpla hatalmi harc a hazai jobb-, vagy balliberálisok között, nem Magyarországról szól, hanem a hatalomról, mindenki eljátsza a maga szerepét" – mondta Vona, aki szerint "Európai Egyesült Államok épül". "Lábtörlőnek használnak minket, piacnak kellettünk, szemétlerakó lettünk" – mondta Vona, aki szerint nyilvános vita kellene az uniós tagságunkról.