Viharos széllel ért véget a legmelegebb nap – percről percre
Utolsó frissítés:
Hétfőn még teljes erejéből tombolt a kánikula az országban, de estére viharos széllel megérkezett a lehűlés, majdnem 10 fokkal eshet majd a hőmérséklet, igaz, így is közel 30 fokot mérhetünk majd.
Most érkezett
Bálázógép is kigyulladt Nógrád megyében a nagy melegben
Kigyulladt a tarlón egy bálázógép és a bálák hétfőn délután, a Nógrád megyei Karancskeszin. A tűz oltását a salgótarjáni tűzoltók megkezdték. Személyi sérülésről nem érkezett információ.
Hétfőn négy északkeleti megye kivételével az egész országra harmadfokú, piros figyelmeztetést tartott életben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), mert a napi középhőmérséklet 27-30 fok között alakul. A hőség hétfőn tetőzött, néhol 40 fok körüli csúcshőmérséklettel.
Késő este északnyugat felől hidegfront érkezett, amelynek hatására az északnyugatira forduló szelet a Dunántúl északi felén 70-100 kilométer per órás viharos szélrohamok kísérik. Éjszaka záporokat, zivatarokat hordozó csapadékzóna vonul át felettünk – tette hozzá az OMSZ.
Percről percre
Éjszaka már jönnek a viharok
Hétfő estig túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Késő estétől nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és éjszaka záporokat, zivatarokat hordozó csapadékzóna vonul át felettünk.
Kedden a Dunántúlon gomolyfelhős, napos idő lesz. Keleten eleinte erősen felhős lesz az ég, zápor, zivatar is várható, majd ott is megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet, és egyre több helyen kisüt a nap. Délután már csak északkeleten lehet néhol zápor, zivatar. Az élénk délnyugati szél estétől északnyugatira fordul, megerősödik, többfelé viharossá fokozódik, helyenként porvihart is okoz. Zivatarok környezetében is lesznek viharos széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 22 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26, 32 fok között alakul.
Szerbiában napok óta 40 fok feletti a hőség
Szerbiában napok óta 40 Celsius fokot meghaladó hőmérséklet uralkodik. Sokan a belgrádi Ada Ciganlija-tóhoz járnak strandolni.
Több mint negyvenezren strandoltak a hétvégén Budapesten
Az elmúlt hétvégén több mint 42 ezren keresték fel a fővárosi strandokat és gyógyfürdőket – tudatta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) hétfőn az MTI-vel. Eddig a Dagály strand csaknem 30, míg a Palatinus közel tíz százalékkal több vendéget fogadott ebben a hónapban, mint tavaly júliusban.
A BGYH tájékoztatása szerint a fővárosi strandokat és gyógyfürdőket szombaton 20 ezer 195-en, míg vasárnap csaknem 22 ezren keresték fel. A két legnagyobb forgalmú budapesti strand ezen a hétvégén a Dagály és a Palatinus volt.
A Dagály strandra szombaton csaknem négyezren, vasárnap pedig több mint négy és fél ezren látogattak ki. A Palatinus vendégforgalma szombaton 5218, vasárnap viszont több mint hatezer volt.
Extrém hőség: a szokásosnál is őrültebb a város
A budapesti közlekedés a szokásosnál is rosszabb, gyakorlatilag senkit nem érdekel semmilyen szabály, tábla, egyirányú utca, egyebek, mindenki megy mint a bolond – jelentette kollégánk a kánikulai forgatagból.
Kéziszerszámokkal küzdenek az óriás bozóttűzzel
Nagy területen, harminc hektáron ég a növényzet Gyöngyös határában. Az oltást a gyöngyösi, hatvani, hevesi hivatásos és az abasári önkéntes tűzoltók kezdték meg.
Lassabban járnak a vonatok a hőség miatt
A nagy meleg miatt csökkentették a vonatok sebességét a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon Soroksár és Kunszentmiklós-Tass között 50 kilométer/órára, valamint Kunszentmiklós-Tass és Soltvadkert között 60 kilométer/órára - közölte a HavariaPress.
A Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonalon Hatvan és Mezőzombor között kellett csökkenteni a vonatok sebességét 80 kilométer/órára. A sebességcsökkentés mindkét vonalon este 7 óráig lesz érvényben, addig az utasok 10-20 perces késésekre számíthatnak.
Gigadugó alakult ki az M7-esen az e-útdíj miatt
Az elektronikus díjszedés portál kiépítése miatt Lepsény és Balatonvilágos között lezárták a belső és külső sávot, ezért a forgalom lépésben halad Szabadbattyántól Balatonvilágosig - értesült a HavariaPress.