Viharos széllel ért véget a legmelegebb nap – percről percre
Utolsó frissítés:
Hétfőn még teljes erejéből tombolt a kánikula az országban, de estére viharos széllel megérkezett a lehűlés, majdnem 10 fokkal eshet majd a hőmérséklet, igaz, így is közel 30 fokot mérhetünk majd.
Most érkezett
Öt embert kellett kimenteni a Velencei-tóból
A gárdonyi vízi körzeti megbízottak a hétvégén öt embert mentettek ki a Velencei-tóból – tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Hétfőn négy északkeleti megye kivételével az egész országra harmadfokú, piros figyelmeztetést tartott életben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), mert a napi középhőmérséklet 27-30 fok között alakul. A hőség hétfőn tetőzött, néhol 40 fok körüli csúcshőmérséklettel.
Késő este északnyugat felől hidegfront érkezett, amelynek hatására az északnyugatira forduló szelet a Dunántúl északi felén 70-100 kilométer per órás viharos szélrohamok kísérik. Éjszaka záporokat, zivatarokat hordozó csapadékzóna vonul át felettünk – tette hozzá az OMSZ.
Percről percre
Görcsös fejfájás, hisztis gyerekek – jön a hidegfront
Kedden a fölöttünk áthaladó és a hőségnek véget vető front mögött hidegfronti hatás érvényesül. A hőhullám után délen kevésbé, máshol erősebben, de mindenütt felfrissül a levegő – írta előrejelzésében a Meteoklinika.
Az érzékenyeknél hidegfront okozta tünetek, izom- és hasi görcsök, fejfájás, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Növeljük meg a magnéziumbevitelt, tanácsos például több teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut, spenótot, mandulát fogyasztani.
Sokfelé erős lesz a szél, ennek hatására tovább fokozódik a görcsös eredetű fejfájás is. Türelmetlenekké, ingerlékenyekké is válhatunk, a gyerekek nehezen kezelhetőbbek, engedetlenek lehetnek. Északnyugaton jelentősebben mérséklődik a nagy meleg, délkeleten ugyanakkor továbbra is 30 fok körüli értékeket mérhetünk, az idősek, valamint a meleget nehezebben tűrők tehát továbbra is kíméljék magukat errefelé!
Porvihar söpörhet végig ma éjjel az országon
A hétfőn este viharos széllel érkező hidegfront az országban több helyen okozhat porvihart, hiszen a nagy sebességgel érkező hideg levegő először a légkör legalsóbb rétegeiben tör előre, a csapadék csak később érkezik meg, ráadásul nem is mindenhová – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Biciklivel 20 perc még kibírható a forró városban
Alig észrevehető, mégis erős déli szél nehezíti azoknak a dolgát, akik északról dél felé bicikliznek Budapesten – jelentette munkatársunk. A kerékpárosoknak a forró aszfalt által is visszasugárzott 39 fokos hőség sem könnyíti a dolgát. 20 perces bicikliút után kb. ugyanannyi időbe telik, amíg az irodai légkondi felszárítja az izzadságot, csak ezután érdemes váltóruhába bújni.
Aki ennél hosszabb bicikliútra vállalkozik, ne felejtse otthon a hideg vizet, és fejét is védje a naptól.