Megjött a hó, és elkezdett randalírozni – percről percre
Utolsó frissítés:
Az előrejelzéseknek megfelelően bekúszott az országba délnyugatról a csapadékmező, és a Dunántúlon reggel óra havazott, a havat pedig az erős szél úttorlaszokká alakította. A katasztrófavédelem elvileg felkészült arra, hogy a tavaly márciusi káosz ne ismétlődhessen meg.
Most érkezett
Áll a forgalom a 6-os főúton
A 6-os főúton a 205-ös km-szelvényben, a kővágószőlősi elágazás közelében egy személygépkocsi az árokba hajtott – közölte az Útinform. A baleset során személyi sérülés nem történt, de a helyszínelés idejére a főutat lezárták, terelni nem lehet, áll a forgalom.
Percről percre
Este és holnap itt nem érdemes autóba ülni
Térképeken ábrázolja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), hogy péntek este, szombaton hol lehet még hófúvásra, ónos esőre számítani.
Keresztbe fordult egy kamion a 74-esen
Egy keresztbe fordult kamion miatt mindkét irányban leállt a forgalom a 74-es főúton, Hahót és Fakospuszta között. A teherjármű orra az árokban áll, a rakomány része pedig teljesen elzárja az utat. A szerelvényt nem lehet kikerülni, a járműforgalom ezért mindkét irányban leállt a havas-latyakos úton.
Lezárták a 64-es utat Dég közelében
Frontálisan ütközött egy kamion és egy személyautó a 64-es úton, Dég külterületén, emiatt teljesen lezárták az utat – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A személyautó sofőrje a balesetben megsérült, a mentők kórházba vitték. A műszaki mentés és a helyszíni szemle idején a forgalmat Mezőszilasnál Sárbogárd felé, Dégnél pedig Káloz irányába terelik.
Kamionstop Baranyában, 20 centi havat várnak
Három kamion akadt el a Baranya megyei Mánfán a Pécset Kaposvárral összekötő 66-os számú főúton – tudatta a katasztrófavédelem. Boldogasszonyfánál egy személyautó akadt el. Egész Baranya megyében kamionstopot rendeltek el, és délutánra öt centiméteres lett a hó. A OMSZ húsz centi feletti hótakarót jósol Baranya megyében.
Zalában romlott a helyzet
A dél-zalai térségben intenzívebbé vált havazás miatt a fő- és mellékutak hókásásak vagy latyakosak, de néhol havasak. Nagykanizsa belterületén az utak több helyütt hóbordásak. Az M7-es autópálya és az M70-es autóút zalai szakasza jól járható.
Már Budán is esik
Óbudán már esik a hó - tapasztaltuk az ablakon kinézve.
Első fokú riasztást adtak ki Bács-Kiskun megyére is
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye után Bács-Kiskun megye egyes területeire is első fokú, citromsárga riasztást adott ki péntek kora délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.