Orbán szózatott intézett, a Jobbik megázott, a baloldal még azt sem
percről percre

Orbán szózatott intézett, a Jobbik megázott, a baloldal még azt sem

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor még napsütésben mondta el, hogy új lehetőségek előtt állunk, amit április 6-án kell megfogni. A délután első főszereplője a szél volt, a baloldali nagygyűlést lemondták, és inkább két hét múlva tartják meg. Budapesten több száz jobbikos vonult, majd nagygyűlést tartottak a Deák téren. Mesterházy és Vona is kihívta tévévitára Orbánt.

Most érkezett

Hozzák a zászlót

Huszonnyolc négyzetméteres zászlót hoznak be, amit az eddiginél magasabb, 33 méter magas rúdra húznak fel. A televízió szakértője szerint a zászlót felvonó katonáknak jutalom az, hogy ezt a feladatot kapták. Közben Áder megadta az engedélyt a zászlófelvonásra.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
7 8 9 10 11 12 13

Átadás – átvétel

Kövér László átadta a felújított Kossuth teret Magyarország polgárainak. – Átvettük!

Március 15-ről még nem esett szó

Kövér beszélt már adópénzekről, munkásokról, vállalkozókról, budapesti lakósokról, de az ünnepről nem.

Aztán már az elmúlt négy évről beszél, majd a kormány eredményeiről, amelyről majd véleményt kell mondani, ugyebár.

Kövér köszöntőt mond

Égetően esedékes volt a Kossuth tér volt átépítése, szerinte. "A mai magyarok gyakorlatilag átépítették az elődeik által épített Országházat" – mondja, s sorolja, hogy majd egyszer lesznek szobrok is, lesz látogatási központ is. Örül a mélygarázsnak is, no meg a díszvilágításnak, ami azonban szintén nincs még kész.

Áder is megérkezett, katonákat szemlél

Az elnököt bekísérték a térre, kezelt egyet Kövér Lászlóval, majd jön a díszszemle.

Érkeznek a történelmi zászlók

A megszokott menetrendben egyelőre semmi változás.

Még mindig jönnek

Kollégánk lenézett a Kossuth téri metrómegállóba. Ott is hatalmas a zsúfoltság, állítólag egyes szerelvényekre nem is lehetett felférni.

Megjöttek a huszárok

Több ezren gyűlten össze, először a huszárok bevonulását láthatták. Sok zászlófelvonást megélt tudósítónk szerint ennyi embert ilyen eseményen még nem látott. Kokárda majdnem mindenkin van, de sok a zászló is.

A Kossuth tér izgalmas

Tudósítónk beszámolója szerint a Balassi Bélint utcában tömött sorokban mennek az emberek a Kossuth térre, amit kilenckor adnak át hivatalosan a felújítás után. Az Alkotmány utcából is érkeznek sokan, főként idősebbek, de látni családokat is gyerekekkel. Írásunkat a felújított térről itt olvashatja, Nagyítás képgalériánkat pedig itt nézheti meg.

Délutántól romlik az idő, élvezze addig a napsütést

Március 15-én kezdetben napos idő várható. A déli óráktól átmenetileg egyre nagyobb területen erősen megnövekszik a felhőzet, és bárhol előfordulhat eső, zápor. Szintén a déli óráktól az északnyugatira forduló szél több helyen viharossá fokozódik. Délig a maximumok várhatóan 15 és 20 fok között alakulnak, de délutántól gyorsan csökken majd a hőmérséklet.

1
7 8 9 10 11 12 13
Hozzászólások