Orbán szózatott intézett, a Jobbik megázott, a baloldal még azt sem
Utolsó frissítés:
Orbán Viktor még napsütésben mondta el, hogy új lehetőségek előtt állunk, amit április 6-án kell megfogni. A délután első főszereplője a szél volt, a baloldali nagygyűlést lemondták, és inkább két hét múlva tartják meg. Budapesten több száz jobbikos vonult, majd nagygyűlést tartottak a Deák téren. Mesterházy és Vona is kihívta tévévitára Orbánt.
Most érkezett
A Jobbik egyelőre nem mondja le nagygyűlését
Novák Előd, a Jobbik képviselője a hvg.hu kérdésére szombaton egykor azt mondta: értesültek arról, hogy a baloldal lemondta a nagygyűlését, ők azonban egyelőre nem teszik ugyanezt. "Figyeljük az eseményeket, de még nem változtattunk" – mondta.
A Jobbik 15 órára tervez nagygyűlést a Deák térre, ugyanarra az időpontra, amikor a baloldali összefogás rendezvénye kezdődött volna.
Percről percre
Gyurcsány: Ez nem visszavonulás
"Köszönjük, hogy készültetek, hogy elindultatok, hogy akartátok. El kellett halasztani. De nem örökre. Még a választások előtt nagygyűlést tartunk. Mert nem visszavonultunk" – írta Gyurcsány facebookos oldalán.
A lengyelek Moszkva ellen is tüntettek
A március 15-i ünnepre érkezett lengyelek egyike, Michal Czerminski a hvg.hu-nak elmondta: immár harmadik alkalommal vesz részt ilyen úton, először 2011-ben jött Orbánt Viktort támogatni, de mint hangoztatta, hiába kellett majdnem egy napot utaznia: "mindig el fog jönni, ha hívják".
A felvetésre, hogy valóban Moszkva-ellenes, Kijev-párti jelszavakat skandáltak-e vonulva, a reklámiparban dolgozó férfi elmondta: igen, Ukrajna függetlensége mellett álltak ki, mert politikai nézetei szerint minden népnek joga van az önállósághoz. Hallott egyébként a paksi szerződésről is, de szerinte ezzel nincs gond, mert ilyen döntéseket a magyarok szabadon meghozhatnak. "Más a politikai befolyás, és már az üzlet" – tette hozzá.
Bréking!!! Elmarad a baloldali összefogás nagygyűlés
Egy perce a következő közleményt kaptuk!
"A vihar miatt nem ma lesz a kormányváltók nagygyűlése.
A Budapestre közelítő vihar, és a már most is erős széllökések miatt a kormányváltó szövetség szervezői úgy döntöttek, nem kockáztatják senki testi épségét: a Szabad sajtó útjára ma, 15.00 órára tervezett rendezvényüket lemondták.
Megállapodtak ugyanakkor arról is, hogy a választás napjáig hátralévő hetek valamelyikén, ugyancsak hétvégi időpontban megtartják, pótolják a ma lemondott rendezvényt. Ennek időpontjáról, helyszínéről és egyéb részleteiről a kormányváltó szövetség tagjai hétfőig döntenek, a döntésről pedig azonnal tájékoztatják a nyilvánosságot.
Az esemény lemondásával kapcsolatos döntést a szervezők a rendőrséggel folytatott konzultáció után hozták meg. A tüntetésen részt venni szándékozó polgárok biztonsága a legfőbb prioritás.
A szervezők köszönik mindenkinek, aki munkájával részt vett az esemény szervezésében, előkészítésében, vagy útnak indult, hogy ma a kormányváltókkal ünnepelhessen – ami késik, nem múlik!
Együtt-PM Sajtóosztály, a kormányváltó szövetség nevében"
Lázár: Jó lesz, ha Brüsszel tanul Bécstől!
A következő hónapok és évek tétje, hogy Magyarország képes lesz-e az elmúlt években visszaszerzett nemzeti szuverenitását, önállóságát megőrizni, megvédeni – jelentette ki Lázár János szombaton, Hódmezővásárhelyen, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Kossuth téren.
Párhuzamot vonva a '48-as eseményekkel a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hangsúlyozta: "nem vagyunk erőtlenek, nem hagyjuk magunkat, jó lesz, ha Brüsszel tanul Bécstől és megtanulja, hogy a szabadságszerető magyaroknak senki nem diktálhat".
Navracsics: Elsősorban magyarok vagyunk
Elsősorban magyarok vagyunk, ebben kell egyetértenünk – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Veszprémben. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Dózsa téren, több száz ünneplő előtt kifejtette: az egyetértés azt jelenti, hogy az alapvető dolgokban, a nemzet ügyeiben és azok megoldásában egyetértünk. Az egyetértés azt a tudatot jelenti, hogy mindenekelőtt magyarok vagyunk, s csak azután baloldaliak vagy jobboldaliak, katolikusok vagy protestánsok, hívők vagy nem hívők, férfiak vagy nők, mert elsősorban magyarok vagyunk – jelentette ki. (MTI)
A CÖF-ös Csizmadia taxit fogott
A CÖF-ös Csizmadia László egy ideig együtt vonult a lengyelekkel, igaz, nem a tömegben, hanem külön, magányosan. Ám egy idő után fogott egy taxit és távozott.
Azért Botka is kampányolt egyet Szegeden
Talán soha nem volt ily nagy szüksége sokat csalódott nemzetünknek a példamutató Szegedre, mint ahogyan most van – jelentette ki Botka László polgármester szombaton. „Szegedet oly pontnak tekintem, melyből kiindulva a haza szabadságát, a nemzet üdvét megmenteni erősen hiszem” – idézte Kossuth Lajos egykor ugyanezen a téren elhangzott szavait a politikus a szegedi önkormányzat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén.
A küzdelem ma szelídebb formában érkezik, mint 166 éve, nem kell sem kardot, sem lőfegyvert ragadnunk, de még nyergelnünk és kürtöket fújnunk sem, mint ahogyan azt nemrégiben ajánlották. Elég hozzá a Radnóti Miklós-i „emberséghez méltó értelem” – hangsúlyozta a szocialista párt országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus.