Orbán: "még négy évet kérünk" - tudósítás percről-percre
Utolsó frissítés:
Véget ért az Orbán-kormány támogatására verbuválódott békemenet, illetve az Orbán Viktor miniszterelnök beszédével zárult Fidesz nagygyűlés. A szervezők szerint egymillióan voltak, ami túlzásnak tűnik. Orbán újabb négy évet kért az emberektől, de hozzátette: az esélyesség még nem győzelem. Tudósítás percről-percre.
Most érkezett
A Balkan Fanatikkal húzzák az időt
Talpig napszemüvegben adják elő a szétjátszott Repülj madár című dalukat.
Percről percre
Kétségbeesetten keresik a jó helyeket a tömegben
Az összegyűltek egy része folyamatosan mozog a Hősök tere körüli kis utcákban, mert keresik azt a helyet, ahonnan láthatnák Orbán Viktort. A tömeg viszont olyan sűrű, hogy csak a tér szélén tudnak helyezkedni.
"Ha nem tudnám, hogy sajátjaim között vagyok, most megrémülnék"
Mivel április 6-án a határon túli magyarok is leadhatják a voksukat, történelmi jelentőségű lesz a választás – mondta Kocsis Máté, majd felkonferálta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Pásztor Istvánt.
"Ha nem tudnám, hogy sajátjaim között vagyok, most megrémülnék" - kezdte beszédét, majd hozzátette: így viszont olyan élményben van része, amit élete végéig nem fog tudni elfelejteni.
"Magyaroknak adom át a magyarok üdvözletét" - mondta. Elmondása szerint az érzelmi kötődésen túl egzisztenciális érdek is ma magyarnak lenni. „Magyarnak lenni érvényesülési lehetőséget jelent és plusz esélyt” – magyarázta.
Színpadon a Csík
A Csík zenekar pezsdíti fel az emebereket a nehéz beszéd után. A Kispál és a Borz De szeretnék én is hej... kezdetű dalát adják elő.
Ezután '48-as dalokat próbálnak elénekeltetni a tömeggel.
A menet vége nem látja a színpadot
Hatalmas a zsúfoltság, csak nehezen jutnak előre az emberek, akiket az Andrássy útról a kisebb utcákba terelnek, hogy azokon keresztül közelítsék meg a Dózsa György utat. A menet végéről egyáltalán nem látni a Műcsarnok előtt felállított színpadot, sokan méltatlankodnak is, mert nem tudják merre nézzenek! Sokan, főleg idősebbek rosszullétre panaszkodnak.
Az Európai Néppárt elnöke szónokol
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke a Hősök terén magyarul kezdte mondandóját: "Hölgyeim és Uraim, kedves magyarok", majd franciál folytatta: "Óriási megtiszteltetés itt lenni, kiállni Orbán mellett."
Daul felemlegette 1989-et is, s hogy épp onnan, a Hősök teréről indult Orbán karrierje. Kihangsúlyozta, hogy a magyar kormányfő akkor még az orosz csapatok kivonulását követelte.
A francia politikus szerint Orbán Viktor azon európai vezetők sorába tartozik, akik nemcsak megnyerni, hanem megtartani is képesek voltak a választók bizalmát, ami válság idején nem kis dolog. A Fidesz és Orbán Viktor azért őrizte meg a magyarok bizalmát, mert az igazságot mondták a magyaroknak, és mert helyes döntéseket hoztak, amelyeknek már látszanak az eredményei - mondta a jobbközép európai pártcsalád vezetője.
Szerinte Orbán az egyetlen, aki képes Magyarországot kormányozni és sikeressé tenni. Sok energiát, sok erőt és sok sikert kívánt április 6-ára. A tömeget nem hozza lázba a beszéd, csak akkor tapsoltak, ha felhangzott Orbán Viktor neve.
Hajrá magyarok, hajrá Fidesz, hajrá Orbán - ezek a felkiáltások némi ovációt kiváltva megint csak magyarul hangzottak el.
Kocsis Máté kiütötte a nyeregből Rákay Philipet
Kocsis Máté a konferanszié, de nem lehet látni a színpadot. A menet vége a Kodály köröndnél lehet, a hangosítás miatt ott is hallani a műsort, sokan nem is mennek tovább, inkább leülnek a kerítésekre.
Drón köröz a Hősök tere fölött
Elkezdődött a műsor a Hősök terén. A Himnusz eléneklése után Vastag Tamás és Vastag Csaba léptek színpadra. A tér felett egy drón köröz.
Aki nem tud menetelni, a padról szurkol
Az Izabella utcánál jár a menet vége. Az Andrássy út padjain idős emberek ülnek "Április 6.", "Szavazz" vagy "Fidesz" feliratú táblákkal, amiket a szervezők osztogatnak. Tudósítónk szerint sokak lendülete elfogyott, ők inkább a sörözőket, pizzériákat és kisboltokat látogatják meg.
A békemenet eleje célba ért
A Békemenet hivatalos frontvonala megérkezett a Hősök terére.
A Műcsarnoknál állnak a Szavazz a Jobbik ellen Facebook-csoport tagjai, akik mind narancssárga pólóban vannak, és szórólapot osztogatnak.
Az 56-osok terén rengeteg busz áll, közben pedig megérkezett a buszok irányából egy harminc fős roma csoport is, akik Lungo Dromos zászlókat lobogtatnak.