"Ne légy gyáva, Viktor, vitázz!" - nagygyűlést tartott a baloldal
Utolsó frissítés:
Közös nagygyűlést tartottak ma a baloldali összefogás pártjai az Andrássy úton, az Opera előtt. A rendezvényen beszédet mondott Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt is.
Most érkezett
Gyurcsánynak is van egy álma
Kicsit Martin Luther Kingbe megy át a DK elnöke, aki szerint az ő közös álmukban nemet mondanak önzésre, kivagyiságra.
Útelágazodás is van a beszédben, ahol majd Mesterházyval és a kormányváltókkal elmennek a győzelem felé.
Percről percre
Orbánt szélhámosozza Gyurcsány
"Orbán menjen keletre, ha akar, mi megyünk nyugatra. A nyugat a mi hazánk" - mondja. Orbánt politikai szélhámosnak nevezi, akinek le kell tennie a fegyvert akár Budapestnél, akár Világosnál. Reagál a kormányfő szombati kérésére, amiben még négy évet kért a választóktól, és közölte: ők nem adják ezt meg neki. A kormányfőt átkozott csalónak is nevezi.
35 ezren vannak a rendezők szerint
A rendezők közlése szerint a kezdésre mintegy 35 ezren gyűltek össze. A környező utcákat a rendőrség lezárta, az MTI helyszínen lévő tudósítói úgy látták, hogy a kezdéskor az Operaháznál felállított színpadtól a Jókai térig ért a tömeg vége, de még érkeztek emberek.
És jön Gyurcsány
A DK elnöke nagy tapsot kap. Sötét nadrág, fehér ing, kissé rekedt hang.
"Él a magyar szabadság és él a magyar demokrácia" - foglalja össze a nagyggyűlés célját. Szerinte Orbánt majd jól odaküldik, ahova "való: a politikai történelem szemétdombjára"
Kampányfilmek az ATV-n
Kónya beszéde után az ATV-n a kormányváltók kampányfilmjeit adták. Volt a vállalkozós, a trafikos - totális depressziós hangolás.
Kónya lelkesen emlékszik a szobordöntésre
Felidézi azt, amikor a Szolidaritás felállította Orbán hungarocell-szobrát, majd ledöntötték és végigvonszolták a Clark Ádám téren.
Kónya Péter kezd
A Magyar Szolidarítás Mozgalom vezetője nyitja meg a szónoklatokat. 2012. január 2-án a Szolidaritás ugyanitt szervezett nagygyűlést.
Kónya Orbán-Simicska maffiabirodalomról beszél, és megvalósult ellenzéki összefogásról, amelynek célja "a köztársaság helyreállítása".
A Haha-s Barabásnál a mikrofon
Barabás Richárd állt a színpadra, azt mondta, hogy az Oktogonig állnak a tüntetők. Meg azt is, hogy a tömegben aláírásokat gyűjtenek az aktivisták, az európai sajtó sokszínűségéért.
Videóznak a résztvevők
A tüntetőknek kisfilmet vetítenek le arról, hogy mennyi ígéretet nem tartottak be Orbánék. A közönség pfujol.