Kétféle esküvel alakult meg az új parlament - percről percre az Országházból
Utolsó frissítés:
Áder János megnyitója és a mandátumok igazolása után az eskütétellel megalakult az új Országgyűlés. Kövér László ismét házelnök lett, egyik alelnöke pedig az a jobbikos Sneider Tamás, aki egykor szkinhedként híresült el. Az ellenzéki oldalon néhányan ugyan fogadkoztak, hogy ezt megpróbálják megakadályozni, de végül csak 35 nem szavazatot és öt tartózkodást kapott. A teremben a botrány tehát elmaradt, miként az Alaptörvényre letett eskü miatt is csak kisebb, és főként észrevétlenül maradt partizánakciókkal tiltakoztak. Közvetítésünk percről percre.
Most érkezett
A korelnök viszi tovább a szót
Turi-Kovács Béla volt kisgazda, jelenleg fideszes képviselő a parlament korelnöke, ő vezeti az ülést. Bana Tibor és Demeter Márta, mint legfiatalabbak korjegyzőként segítik munkáját. Turi-Kovács Béla azt mondta, programbeszédet nem akar mondani, mert ő csak Isten kegyelméből vezetheti ezt az ülést, a mai nap a magyar nép ünnepe, amely megválasztotta a Házat.
Percről percre
A turisták részvétlenek
Miközben az Országgyűlés alakuló ülésén Áder János beszél, a Kossuth téren minden sarkon egy-egy rendőrautó, motoros rendőr védi a rendet, a téren pedig néhány járőr strázsál. A turisták részvétlenek: ugyanúgy sorban állnak a Néprajzi Múzeum és a Parlament előtt, mint bármely más napon.
Most már jöjjön a jólét!
A következő 25 év feladata az lesz, hogy a szabadság mellé a jólétet is megteremtsük, hogy 25 év múlva ne pironkodva álljunk majd a választók előtt, hogy ez még mindig váűrat magára - mondta Áder. Szerinte az április 6-i választások eredménye "arra kell intse a pártokat", hogy a terméketlen szimbolikus viták sehová sem vezetnek. Ma a fő kérdés: hogy élnek majd a magyarok 50-100 év múlva. A fenntartrható fejlődés eleven, húsunkba vágó kérdés, amit nap mint nap, minden kérdés előtt érdemes bölcsen mérlegelni - mondta. majd ismét Deákot idézte, aki azt írta, óhajtja a vitát, mert ebben kristályosodik ki az igazi igazság, de "polgár, polgártársának ellensége ne legyen": Áder ezt kívánja a mai képviselőknek is, majd a Himnusszal zárta beszédét: "A haza mindenek előtt".
"Rövid számvetés"
Áder szerint az elmúlt 25 év "rövid számvetése" két szót eredményez: szabadságot, és jólétet akartrak a választók. Szabad sajtót, szabad mozgást, szabad választást, szabad vállalkozást; és emellett a nyugati jóléthez való felzárkózást akartuk. A két remény "nem egyformán vált valóra": míg a szabadság megvalósult, a tisztes polgári lét korántsem adatik meg mindenkinek - mondta.
"Mind megzakkantatok?"
A látogatóközpont bejáratánál két ember állt táblával. Az egyikre az van kiírva: "Mind megzakkantatok? Fletóval 2038-ban sem fogtok nyerni." A másikon pedig: „Még sikerülhet a kormányváltás”. Ők biztos értik, mit akarnak mondani.
"Világos üzenet" a választóktól
Áder szerint a választók "világos üzenetet" fogalmaztak meg április 6-án: a múlt vitái érdektelenek, nem érdemes azon vitázni, Magyarország köztársaság-e, legitim-e az alaptörvénye, a modern Magyarország vállal-e bármilyen közösséget a nemzetiszocialista, kommunista rezsimek örökségével? - nem vállalja, ez egyértelmű - mondta Áder. "Mi egy utat választhatunk: lélekben valamennyien az áldozatok oldalára állunk" - mondta Áder. Senki nem érezheti úgy, hogy a törvényeken felül áll, kívánom, valamennyi képviselő ennek tudatában végezze munkáját - mondta.
Közben a téren
A Jobbik tart kitelepülést az Alkotmány utca- Kossuth Lajos tér sarkán kb 30 érdeklődő előtt. A rendezvényen ott van Morvai Krisztina listavezető, EP-képviselő. A szónok épp az Európai Uniót és a május elsején életbe lépett földtörvényt szidja. A közönséget elkísérték a Jobbik-rendezvényről jól ismert kellékek: magyar zászló, székely zászló, árpádsávos zászló. A tudósítónk még egy gárdista egyenruhára hajazó egyenruhát is lát, és feltehetőleg a devizahitelesek is képviseltetik magukat. Egy tábla azt hirdeti: Ne fizesd a hiteled!
Kik jogutódai a mai képviselők?
Áder szerint az első népképviseleti OGY történelmi utódai a mai képviselők, így több, mint 160 éves hagyományt folytatnak, az ország nyugatosodása érdekében. Áder Deák Ferenc gondolatait ajánlotta a képviselőknek, aki 1872-ben arról beszélt: örömmel kecsegteti magát azzal a hittel, hogy a haza sorsa javult, de a jövőre is tekintettel kell lenni, és akkor látjuk, rengeteg a tennivaló még. Áder szerint a mostani választás a hetedik volt, de "mégis az első" a rendszerváltás óta, mert most először szavazhattak a határon túliak is.
Áder: a választók Orbánra bízták a kormányzást
Egy hónappal ezelőtt a magyar választók döntöttek, kikre bízzák a kormányzást - folytatta Áder. Most minden képviselő lehetőséget kapott rá, hogy életünket befolyásoló törvényeket alkossanak. A Nemzeti Választási Bizottság, és az Alkotmánybíróság döntött a jogorvoslati kérelkemről is, ezután senki nem kérdőjelezheti meg a választások tisztasátá, az új kormány legitimitását - mondta. Áder ezért tegnap felkérte Orbán Viktort a kormány megalakítására. Taps.
Áder Himnuszt énekeltet
Áder János fanfárok hangjára vonult be. Beszédében először a Himnusz eléneklésére kérte fel a képviselőket.