Tarlós győzött, a Fidesz elvitt minden megyét, Szegeden Botka, Békéscsabán független nyert
Utolsó frissítés:
Kevesebben mentek el szavazni ma, mint négy éve, főleg Budapesten esett vissza a részvétel. Tarlós István győzött, ami szerinte azt jelenti, hogy a főváros nem liberális már. A legtöbb ellenzéki párt (LMP, Együtt, Jobbik) szerint ők lesznek a Fidesz kihívói 2018-ban. Az MSZP megint elemez és a megújuláson dolgozik.
Most érkezett
Pusztai Erzsébet (MoMa): Nincs konfliktus Falussal
Pusztai Erzsébet, a MoMa elnökségi tagja a hvg.hu-nak elmondta, hogy számukra a választás tétje az volt, hogy fiatal pártként főpolgármester-jelöltet indthassanak, és minél több vidéki városban legyen polgármesterjelöltjük. A MoMa legjobban persze Bokros Lajos szereplésére koncentrál, de annak is örülnek, hogy Pécsen is tudtak polgármestert indítani.
Elmondása szerint nincs konfliktus a visszalépő Falus Ferenccel, akivel a jövőben is együtt szeretnének dolgozni. A kampányban is szórólapoztak együtt, és most is eljön az eredményváróra.
Percről percre
Felcsúton Mészáros Lőrinc durván vezet
50 százalékos feldolgozottság mellett a szavazatok 80 százalékát birtokolja Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc.
Még nagyobbra nyílt az olló Debrecenben
A szavazatok majdnem felét dolgozták már fel Debrecenben fél 9 előtt, és még nagyobb lett a szavazatkülönbség az első két helyen álló polgármesterjelöltek között. A fideszes Papp László 56,48 százalékkal vezet a jobbikos Kőszeghy Csanád Ábel előtt, aki nem egészen 17 százalékon áll. Egyéni választókerületekből várhatóan kizárólag a Fidesz-KDNP jelöltjei jutnak be a 34 fős debreceni közgyűlésbe.
Izgalmas a helyzet Ferencvárosban: most Gegesy vezet
A szavazatok 30%-ának földolgozásakor az állás a főváros IX. kerületében:
Dr. Gegesy Ferenc József EGYÜTT-PM 2 334 44.59 %
Dr. Bácskai János FIDESZ-KDNP 2 283 43.62 %
Szilágyi Zsolt Zoltán JOBBIK 315 6.02 %
Dr. Majoros Imre LMP 218 4.17 %
Szirmai András MLP 47 0.9 %
Deutsch László FLE 37 0.71 %
Egyelőre nagyobb a fővárosi DK-csoport, mint az MSZP-s
A 20:26-os eredmények alapján egyelőre így néz ki a fővárosi közgyűlés összetétele. A DK-nak egyelőre több küldötte lenne, mint az MSZP-nek.
Elaludhattak a zuglói szavazatszámlálók
Mert ez az egyetlen budapesti kerület, ahonnan még semmilyen eredmény nem érkezett.
Nem lesz baloldali áttörés Újpesten sem
A szavazatok majdnem 10%-ának összesítésekor a főváros IV. kerületében az állás:
Wintermantel Zsolt FIDESZ-KDNP 1 360 55.31 %
Dr. Trippon Norbert MSZP 799 32.49 %
Veresegyház örökös polgármestere tönkreveri fideszes ellenfelét
A Veresegyházat 49 éve vezető Pásztor Béla megint elindult a polgármesteri címért, és nagyon vezet: 68,75 százalékos feldolgozottságnál 87,12 százalékkal vezet a fideszes Szabóné Tolnai Ildikóval szemben.
Szombathelyen nagy a küzdelem
5,8 százalékos feldolgozottságnál már fordult az eredmény. A fideszes Puskás Tivadar 565, a baloldali Ipkovich György 546 szavazatnál áll.
Sopronban megszorongathatják a fideszes polgármesterjelöltet
Szorosnak ígérkezik a polgármester-választás Sopronban. Csaknem 25 százalékos feldolgozottság mellett a fideszes Fodor Tamás, a város eddigi vezetője a szavazatok több mint 46 százalékát szerezte meg, mögötte a független Walter Dezső 40,73 százalékon áll. Az egyéni választókerületekben eddig taroltak a Fidesz-KDNP jelöltjei. A 17 fős képviselő-testületbe kompenzációs listáról két jobbikos képviselő juthat be, valamint a baloldali pártok három közös jelöltje.