Tarlós győzött, a Fidesz elvitt minden megyét, Szegeden Botka, Békéscsabán független nyert
Utolsó frissítés:
Kevesebben mentek el szavazni ma, mint négy éve, főleg Budapesten esett vissza a részvétel. Tarlós István győzött, ami szerinte azt jelenti, hogy a főváros nem liberális már. A legtöbb ellenzéki párt (LMP, Együtt, Jobbik) szerint ők lesznek a Fidesz kihívói 2018-ban. Az MSZP megint elemez és a megújuláson dolgozik.
Most érkezett
Alcsútdobozon is a fideszes jelölt nyert
Eldőlt a verseny Alcsútdobozon is, ahol az Együtt polgármester-jelöltjét, Váradi Andrást október 11-én érte halálos baleset. A szavazatok 65,31 százalékát a fideszes Tóth Erika szerezte meg, a függetlenként induló Oláh István Gyárfás a voksok 34,69 százalékát kapta.
Váradi Andrást szombat este nyolc órakor gázolta el Alcsútdoboz határában egy külföldi rendszámú gépkocsi.
Percről percre
Lecsúszott Oszter Sándor neje
A balatonrendesi polgármester-választáson Failoni Donatella a harmadik helyen végezhetett 14 vokssal.
Két balos ellenzéki is a fideszes előtt áll Szigetváron
36,36 százalékos feldolgozottságnál Vass Péter (független, MSZP-DK támogatással) vezet 32,89 százalékkal, az Együtt által is támogatott Varga Zoltán pedig a második helyen áll 29,27 százalékon. Most csak harmadik a fideszes Kolovics János 27,22-vel.
Nincs változás a komlói polgármesteri poszton
Polics József marad Komló polgármestere – derült ki a szavazatok feldolgozása után. A Fidesz-KDNP-s politikus a voksok 41,90 százalékát kapta, a DK és az MSZP közös jelöltjeként induló Barbarics Ildikó pedig 31,31 százalékkal végzett a második helyen.
Megjött Gyurcsány a DK-főhadiszállásra
Feleségével, Dobrev Klárával érkezett meg Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció Teréz körúti központjába, de nem nyilatkoztak senkinek. Megjelent Molnár Csaba is feleségével. Sajtótájékoztatót majd fent tartanak.
A Fidesznél nem várnak tovább
Tudósítónk úgy értesült, perceken belül Orbán Viktor és Tarlós István kiáll a Bálna előtti színpadra.
Gyömrőn marad az eddigi polgármester
Ismét Gyenes Levente Zoltán Gyömrő polgármestere: a voksok majdnem 70 százalékát seperte be a Gyömrő 2000 Kör jelöltjeként. Hatalmas a szakadék közte és a második helyezett Ducsai Sándor között, aki a Fidesz-KDNP, illetve a Gyömrői Társaskör jelöltjeként a voksok nem egészen 13 százalékát szerezte meg.
T. Mészáros András lett Érd polgármestere
A Fidesz-KDNP jelöltje, T. Mészáros András nyerte a polgármester-választást vasárnap a megyei jogú Érden.
Az immár harmadik ciklusát kezdő városvezető az MTI-nek elmondta, hogy pozitív kampányt folytattak, amelynek alapjai az elért eredmények voltak. A polgármester az óvodai férőhelyek négyszázzal történő bővítését és a százszázalékos csatornázottság elérését említette ezek közül. "Folytatni kívánjuk a megkezdett munkát, amint ezt a kampányban ígértük" – mondta.
Kazincbarcikán újrázott Szitka Péter
Az MSZP, a DK és az Együtt-PM által támogatott Szitka Péter győzött Kazincbarcikán (58,91%), így maradhat polgármester.