Több száz rohamrendőrt vezényeltek a Kossuth térre, ahonnan nem mentek haza a tüntetők
Utolsó frissítés:
Újra tüntetést tartanak hétfő este a Kossuth téren, illetve több vidéki és külföldi városban is A közfelháborodás napja elnevezéssel a korrupció, a jelenlegi külpolitika és a túlzott adóztatás ellen. A fővárosban 18 órakor kezdődött demonstráción beszédet mond többek között Horváth András, a feltételezett áfacsalásokról kitálaló volt NAV-dolgozó is. A Facebookon előzőleg 21 ezren jelezték, hogy elmennek a tüntetésre, fennakadásokra lehet számítani a közlekedésben és a tömegközlekedésben is. Kövesse a hazai és külföldi eseményeket percről percre a hvg.hu-val!
Most érkezett
Orbánra hivatkozva zavarnák el a kormányt Esztergomban
Esztergomban egyperces néma csendet tartottak a pórul járt devizahitelesek és "a gyanús körülmények között elhunyt emberek" tiszteletére. (Itt az alcsúti juhászra, illetve a hiteltartozásuk miatt magukat megölő devizahitelesekre gondoltak.)
Utána Kovács Géza főszervező szólalt fel, aki azt mondta, Magyarország a 4 millió rabszolga, 5 millió koldus és az egymillió gazember országa. Elmondta, a legtöbben otthon szidják a kormányt, de a netadó-tüntetésnél valami átszakadt, és most már ki mernek menni az utcára. Azt mondta, Esztergomban nemcsak hazudtak a népnek, hanem választási csalás is volt. Ezt nagyon megtapsolták a tüntetők. Kovács szerint nem normális, hogy a Fidesz szerint aki nincs velük Esztergomban, az mind kommunista.
Kovács Orbán Viktort idézte, aki 2006-ban azt mondta: joga van a népnek elkergetni a kormányt. Távozzanak tehát Orbánék békével, amíg megtehethik. Vesszen a kormány - mondta Kovács Géza. A résztvevők ez után elénekelték a himnuszt. A rendezvény hivatalosan véget ért, de nem mentek haza, hanem elindultak a városháza felé.
Percről percre
Horváth: Ria, ria, Norvégia
Horváth András felidézte, hogy Orbán Viktor a héten átadott egy győri sportcsarnokot. Mint mondta, a győri sportolók megérdemelték ezt a létesíményt, de Orbán elfelejtette megemlíteni, hogy a sikerekben bizony ott volt a norvég támogatás is. Azt kérte Norvégiától, "ne hagyjanak itt minket", mert a nemzet nem úgy gondolkodik, mitn a kormány.
Karancsi Tibor: oldják fel a titkosítást!
Karancsi úgy vélekedett, ennek a Kossuth téren megjelent tömegnek súlya és tekintélye van. Erre támaszkodva követelte az olajügyek "85 éves titkosítását", mert annak semmi más célja nincs, mint a parlamenti pártok szennyesének elfedése.
Debrecenben már véget ért a dupla tüntetés
Debrecenben véget értek a tüntetések, a devizahitelesek 150-160-en lehettek, az Együtt ifjúsági szervezetének csoportjában pedig feleennyien, a két csoport viszont nem ért össze, egymástól 150 méterre vonultak.
"Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok" - írták az egyik transzparensen. A devizahiteleseknél hangosítás is volt, a forintosítás árfolyamáról volt szó, a kamat betiltását is követelték, illetve régi Fidesz-idézeteket játszottak be. Az egyetlen politikus felszólaló, Ágoston Tibor jobbikos vezető azt mondta, egy kerekasztalt kellene szervezni a devizahitelesek felvetésének megtárgyalására.
Horváth: beindult az iratdarálás a NAV-ban
Horváth András azt mondta, Magyarországon nem a korrupcióra, hanem a korrupció leleplezésére vonatkozik a zéró tolerancia. Számon kérte, hogy "maradt-e valami" a 89-es Orbán Viktorból, és felrótta neki, hogy "beállt Simicska Lajos és Nyerges Zsolt mögé".
Horváth védelmébe vette az amerikai és a norvég nagykövetségeket, kijelentve, hogy nem az intézményrendszert támadják, hanem csak a korrupt intézményeket.
Az egykori adószakértő szerint előfordulhat, hogy a korrupcióellenes aktivistákat hamarosan államellenes tevékenységgel fogják vádolni, mint az 50-es években.
Horváth szerint a "Simicska-érdekkörbe tartozó sajtó" és a kormány és egyik blamából a másikba esik, és úgy tűnik, mintha nem tudnának mit kezdeni. De elmondta, hogy értesülése szerint ezzel párhuzamosan "iratrendezés" folyik a NAV-ban, amelynek célja a nyomok eltüntetése.
Horváth azt mondta, Orbán Viktor azzal, hogy Vida Ildikót a helyén hagyta, lehetővé tette a nyomok eltakarítását. "Tud-e Varga Mihály arról, milyen komoly iratmozgás indult meg a NAV-ban?", tette fel a kérdést.
A szónok reflektált Bolcsik Mihály, a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetőjének nyilatkozatára, miszerint a NAV semmivel sem "fertőzöttebb" a többi intézménynél. Horváth azt állította, hogy csak ő maga jóval több ügyről tud, mint amit eddig sikerült kinyomozni. Sürgette, hogy a korrupcióellenes munkából minél nagyobb részt vállaljanak a civilek. Kicsit később pedig - ezzel némileg ellentétesen - egy Korrupcióellenes Hivatal felállítását ajánlotta, amelyet "valahogy" függetlenítenének a politikától. Említette a román példát, ahol a korrupciót üldöző intézmény részben uniós felügyelet alatt áll.
Ezután Garancsi Tibort, az "olajbotrány" kirobbantóját hívta a színpadra. Mint elmondta, szeretnének létrehozni egy "korrupcióellenes szövetséget".
Nyíregyházán a Szolidaritás szervezi a tüntetést
Kb 500-an vannak már Nyíregyházán, a szervezők a Szolidaritás. A felszólalók között kivetítőről ment egy Petőfi vers is Mácsai Pál előadásában (Dicsőséges nagyurak). Beszélt Helmeczy László, az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Felemelkedés Egyesület elnöke, korábbi megyei közgyűlési elnök, aki egykor fideszes országgyűlési képviselő volt, de idén már az Együtt jelöltje volt a választásokon. - jelentette tudósítónk.
Cuki önreflexió a békemenetes néniktől és bácsiktól
Téma a mai tüntetés a jobbos csoportokban is, például ebben a nyugdíjasklubban is.
Szegeden a tüntetés szervezői polgári köröket alakítanának
Kb 800-an vannak Szegeden, de nemcsak a városból, hanem a környező településekről is, például Kiskunfélegyháza táblát is látni. Külön vonulnak a szociális dolgozók, de nagyon sok fiatal is van, nem a szokásos nyugdíjas találkozó.
Szegeden a Köz Hasznáért Mozgalomból alakuló egyesület szervezte a tüntetést, akiknek a hosszabb távon az lenne a céljuk, hogy polgári köröket alakítsanak a helyiek. A tudósítónk meglepődésére közölték, hogy nem kell félni ettől a szótól. Még azt sem akarják befolyásolni, hogy milyen ideológiával hozzanak létre később esetleges pártokat - csak történjék már végre valami.
Berlinben mennek is, jönnek is
Berlinben körülbelül százan lehetnek a tüntetők, azok már elkezdtek elszállingózni, akik öt órára mentek, de érkeznek a helyükre új demonstrálók.