Orbán: Nem ésszerű dolog Oroszország kiszorítása Európából
Utolsó frissítés:
A hosszú távú gázszerződésről politikai egyezség van, aláírás azonban nincs. Orbán szerint Oroszországot nem szabad kizárni Európából, az EU egységét pedig nem szabad Magyarországtól félteni. Putyin - aki késve érkezett, koszorúzott a Hősök terén és a Fiumei úton is, majd a tervezettnél jóval többet tárgyalt Orbánnal - lelkesedik a paksi alkuért, a gazdasági együttműködésért, segítséget ígér a Mol-nak és megoldást gázügyben. A Déli Áramlatról pedig nem mond le.
Most érkezett
Újabb orosz gép közeleg
Újabb orosz állami gép közeledik Budapest felé a Flightradar térképe szerint. Putyin delegációja rendszerint három géppel érkezik, ez a harmadik, de az orosz elnök jelenlegi ismereteink szerint az ezt megelőző géppel érkezett.
Percről percre
A Sparban mintha már vasárnap lenne
A Kossuth téri Sparban egyetlen vevő sincs, az eladók jobb híján takarítgatnak. Egyiküket rendőr kísérte be a délutáni műszakra, igazolnia kellett, hogy ott dolgozik.
Háromtól teljes zár a Parlamentnél
A Belváros kong az ürességtől, adta hírül tudósítónk, akit csak a helyi lakcímkártyájának köszönhetően engedtek be a lezárt területre. Elmondása szerint a Szalay utcától a Vértanúk teréig mindenütt üresek az utcák, pang a Kossuth tér. A Szabadság téren – ahol áll a szovjet emlékmű – szintén nem lehet az utcán embereket látni.
Az egyenruhás rendőrök mellett ugyanakkor nagyon sok a polgári civil rendőr. Három órakor teljes lezárást rendeltek el, ami legkevesebb négyig is eltarthat. De az orosz elnök gépének későbbi érkezése miatt csúszás lehet a programban.
A Hősök terén készülődnek a katonák
Bemeneteltek a katonák a térre.
Csak lakcímkártyával engednek be a Hősök terére
A Hősök terét hermetikusan lezárták, a Benczúr utca felől már az ott lakókat is csak lakcímkártyával engedik be - írta az Origo.
Már Magyarország fölött repül Putyin gépe
Nézzen az égre, ha északon él. Van egy kis esély, hogy az orosz elnök gépét pillantja meg, amely a Flightradar adatai szerint pár perce belépett a magyar légtérbe.
Különgép hozta Budapestre Putyin páncélozott limuzinját - fotók
Az orosz kormányzati szállítóezred IL-76MD-s különgépével érkezett Ferihegyre Putyin extra biztonságos elnöki autója. Ez a típus az orosz légierő stratégiai szállítógépe, a hetvenes évek elején állították hadrendbe.
"Az oroszoktól kéne megkérdezni"
Az biztos, hogy Putyin programjai egyórás csúszásban vannak, mivel a gépe még nem érkezett meg. Erre a TEK munkatársai figyelmeztették a tudósítónkat is a Hősök terénél. Kíváncsiak voltunk, hogy Orbán Viktor találkozója Putyinnal is csúszni fog-e, illetve hogyan fogják megoldalni a beengedést, de erre csak az a válasz érkezett a Miniszterelnökségtől, hogy ők nem adtak ki változtatást a programra, a csúszásról kérdezzük meg az orosz felet.
Tehát akinek van száma Putyinhoz, az juttassa el hozzánk.