Orbán: Nem ésszerű dolog Oroszország kiszorítása Európából
Utolsó frissítés:
A hosszú távú gázszerződésről politikai egyezség van, aláírás azonban nincs. Orbán szerint Oroszországot nem szabad kizárni Európából, az EU egységét pedig nem szabad Magyarországtól félteni. Putyin - aki késve érkezett, koszorúzott a Hősök terén és a Fiumei úton is, majd a tervezettnél jóval többet tárgyalt Orbánnal - lelkesedik a paksi alkuért, a gazdasági együttműködésért, segítséget ígér a Mol-nak és megoldást gázügyben. A Déli Áramlatról pedig nem mond le.
Most érkezett
„Vihar előtti csend” a közlekedésben
14 órakor még egész jól járható volt a város, az autósok valószínűleg előre felkészültek a lezárásokra, korlátozásokra, és inkább nem ültek volán mögé vagy elkerülik a problémás részeket.
A City Taxi információi szerint a Kós Károly sétány és a Hősök tere zárva van már ugyan, de a Dózsa György úton 2 óra körül még folyamatos volt a forgalom a távolabbi szakaszokon. A reptéri gyorsforgalmi úton sem tapasztaltak fennakadást a taxisok egyik irányban sem.
Percről percre
Nehezen közelíthető meg a Hősök tere
A térre a gyalogosokat nem engednek be, csak kifele. Egyelőre van még autós forgalom, de a gyalogosokat csak 1-1 utcával odébb engedik közlekedni.
Minden sarkon rendőrök
Az M5-ös autópálya bevezető szakaszán egészen a Nagykörútig minden utca sarkán és kereszteződésben rendőrautók állnak – jelentette a helyszínről munkatársunk.
Hatalmas a rendőri készültség
A Hősök terére szinte alig lehet eljutni. Tudósítónk szerint az Oktogonnál 5 kisbusznyi rendőr van, és az Andrássy út minden utcasarkán is áll egy rendőri egység. Ahogy fogalmazott, ennyi rendőr a Rendőrakadémia 7. részében sem volt, mint ma a belvárosban.
Putyin gépe elkerülte Ukrajnát
Az IHO közlekedési szakportál szerint az orosz elnök Il-96-300-a Fehéroroszországon, Dél-Lengyelországon és Szlovákián keresztül közelítette meg a magyar légteret. A szerző szerint az Il-96-os az orosz állami vezetőket szállító légiflotta legnagyobb, négyhajtóműves, szélestörzsű gépe, az orosz légibusz. A moszkvai vezetőket repültető két példányon kívül még három létezik a világon, mindhárom Kubában, és az adatbázis szerint egy gép vár még átadásra.
56-ot ellenforradalomnak nevező, frissen felújított emlékhelyet koszorúz meg Putyin
"Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” – ez olvasható a Fiumei sírkert felújított szovjet parcellájában lévő oszlopon, ahová koszorúzni megy. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magyar kormány képviselteti magát ott.
A Hősök terén már készülődnek
Már most nagyon sok a rendőr a Hősök tér környékén, ahova először érkezik majd Putyin. Az ismeretlen katona sírjához már kirakták a vörös szőnyeget.
Mégsem szállt le Putyin gépe
A Flightradar információi szerint leszállt Vlagyimir Putyin orosz elnök gépe Budapesten. Az IL96-os Lengyelországon, majd Szlovákián keresztül közelített és Salgótarján közelében lépett be a magyar légtérbe - írta az Origo. De aztán kiderült, hogy kacsa az info.
Nem engednek be vendégeket a Parlamentbe
Sem a Parlamentbe, sem a Jászai Mari téri Képviselői Irodaházba (Fehér Ház) nem vihetnek be vendégeket az ott dolgozók, és a munkaidőt is lerövidítették, délután már irományokat sem vesznek át a képviselőktől.
A Parlamentet ráadásul teljesen lezárta a Terrorelhárítási Központ.