
Orbán: Politikai sakkjátszmákban használják fel a kivándorlókat
Utolsó frissítés:
Az új ülésrendnek megfelelően két órán keresztül interpellálhatták a képviselők a kormányt. Orbán Viktornak is válaszolnia kellett, többek között Simicskáról és Putyinról kérdezték.
Most érkezett
Jobbik: Rosszabb a magyar férfiaknak, mint a római rabszolgáknak
Sneider Tamás szerint Magyarországon a nyugdíjak messze a legalacsonyabbak a régióban. 300 ezren kapnak kevesebbet 70 ezernél. A jobbikos képviselő szerint bele kellene a képviselőknek képzelniük magukat annak az embernek a helyébe, aki 17 évesen kezdett el dolgozni, és még fél évszázadot kell ledolgoznia. Akinek nem 8-ra kell dolgoznia járnia, mint itt Pesten, hanem hatra, négyre vagy hajnali kettőre.
A férfitársadalom most ébredt rá arra, hogy ez így nem mehet tovább, mert jobb római rabszolgának is lenni – mondta.
Percről percre
LMP: A kormány kérjen bocsánatot
A napirend előtti felszólalásban a Jobbik újra előveszi kedvenc témáját, hogy a férfiakat is illesse meg a 40 év munkaviszony után járó kedvezményes nyugdíj. A KDNP-s Firtl Mátyás a kulturális örökség és a nemzeti öntudat közti kapcsolatról értekezik majd. Az MSZP-s Korózs Lajos a nyomoralapú társadalomról beszél majd. Az LMP azt követei, hogy a kormány kérjen bocsánatot, Rogán Antal pedig a közös dolgainkról fog beszélni.
Folytatódik az új munkarend
A Kövér László házelnök javaslata alapján elfogadott új munkarenddel folytatja munkáját hétfőn az Országgyűlés. Ez alapján két hétre fogadják el a napirendet, szavazások és viták azonban csak az első héten lesznek. A képviselők kedden harminc évre titkosíthatják a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét.
A hétfői nap a szokásos napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló – a házszabálytól történő eltéréssel – kétperces beszédben mutathatja be a bolgár tavaszváró hagyományt.
Ezt követően az interpellációkkal, valamint az azonnali kérdések és válaszok órájával folytatódik az ülés, majd a második ülésnapon elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseit és összegző módosító javaslatait tárgyalhatják.
A parlament a keddi ülés elején fogadhatja el a paksi bővítési tervek 30 évre való titkosítását. Döntés várható továbbá a jövedéki biztosíték mértékének újbóli módosításáról, valamint elfogadhatnak a földgázellátást érintő változtatásokat is.