Lázár elismerte, hogy hibázott a kormány
percről percre

Lázár elismerte, hogy hibázott a kormány

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb csütörtök, újabb kormányinfo: Lázár elismerte, hogy félreérthetően kommunikáltak a dublini szerződésről, mert azt igazából tiszteletben tartjuk, csak a visszatoloncolandó bevándorlókat akarjuk továbbküldeni Görögországba. A kormány eldöntötte a kerítés megépítését, de lehet, hogy két kerítést is emelnek a határra.

Most érkezett

Földeket vesznek a déli kerítéshez

Készek vagyunk a határzárról egyeztetni a szerbekkel – mondta Lázár, de hozzátette, hogy 10 méter "mélységű" határzár építése rövidesen elindul, de ehhez 5000 hektárnyi földet kell kivonni. Ennek egy része magántulajdonban van, de a kormány a miniszter szerint kész ezért pénzt adni a tulajdonosoknak.

Korábban a kormány már bejelentette, hogy a kerítés 175 kilométer hosszú és 4 méter magas lesz. A 10 méteres mélység arra utal, hogy a kabinet kétszintű kerítésrendszert akar kiépíteni. Egy korábbi háttérbeszélgetésen egy magas rangú kormányzati politikus arról beszélt, nem zárható ki, hogy két kerítést építenek majd, a kettő között pedig út lesz, ahol a rendőrök terepjáróval közlekednek, megakadályozva a kerítés átvágását.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

16 ezer menekültet küldenek Magyarországra

6 ezer menekültet készül visszatoloncolni Németország, 3 ezret Ausztria akar Magyarországra visszaküldeni, miközben a magyar hatóságok erejét a déli határ védelme köti le – mondta Lázár János. Összesen 16 ezeret küldenének vissza az EU-s országok.

Trócsányi és Szijjártó, valamint Orbán Viktor is levelet írt szerdán az EB és az EP elnökének annak érdekében, hogy a visszatoloncolásra kerülő migránsokat oda küldjék, ahol Európa földjére léptek – a magyar kormány álláspontja szerint ez az ország Görögország, és nem Magyarország.

Lázár azt mondta, a dublini egyezményt be kívánják tartani, de minden erejüket leköti naponta a több ezer bevándorló, ezért nincs kapacitásuk a további 16 ezer visszatoloncolt bevándorló kezelésére is.

Nem átmeneti probléma a menekültügy

Lázár hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság szerint a legnagyobb gondot a illegális határátlépés Magyarországnak okozza.

Mint mondta, egy modern kori népvándorlás első fázisában vagyunk, és még rengeteg útra kelni képes ember van, ezért ez egy nagy probléma. Lázár azt magyarázta, hogy GDP- és lakosságarányosan Magyarországot éri a legnagyobb terhelés.

Jön az újabb rezsicsökkentés

Emelik a nyugdíjakat is 1,6 százalékkal, továbbá megőrzik a rezsicsökkentés eredményeit, ugyanis 2016-ban az állam lesz a teljes gázszolgáltató, és ebbe az irányba megy az áramszolgáltatás is. Szerinte ez megágyaz az újabb rezsicsökkentésnek is. (Korábban a hvg.hu arról írt, hogy az igazságügyi miniszter levelet írt az EU-nak, melyben azt írta, a magyar kormány a rezsicsökkentés több elemében kész engedményeket tenni, azóta a kormány nem cáfolta érdemben ezeket az információkat, de ígéreteket tettek, hogy megvédik a 2014-es kampány legfőbb eszközét.)

Külön elemezte az életpályamodell bevezetését a különböző szakmákban. Ugyanakkor beszámolt arról, hogy a bürokrácia-csökkentésről szóló konzultáció keretében 120 ezer visszajelzés érkezett vissza. Szerinte Orbán Viktor elszánt abban, hogy a teljes adóeljárást világítsák át és egyszerűsítsék.  

Ismét divatba hozzák a szocpolt

A miniszter a költségvetésről beszélve kiemelte, hogy az szja-csökkentés 120 milliárdot "hagy az emberek zsebében", de 12,5 ezer forintra emelkedik a családi adókedvezmény és terveik szerint ezt tovább növelik 2018-ig. Azt mondta, ugyan a Fidesz kommunikátorai rászóltak, hogy ne használja a "szocpol" kifejezést, de ő mégis így emelte ki ennek a támogatásnak a növelését.

Külön kiemelte, hogy összesen 321 ezer gyerek kap ingyen étkezést, ami szerint a gyerekszegénység kezelését mutatja. Beszélt az ingyesen tankönyvellátásról is. 340 milliárdot forítanak a közfoglalkoztatásra, amiben több mint 200 ezer ember vehet részt.

Lázár be van rekedve

A miniszter elnézést kért a hangja miatt, be van rekedve. Ezt követően arról beszélt, hogy a kormány a közös szerb-magyar kormányülésre készül, a jövő héten ugyanis a déli határzárat vitatják meg Budapesten.

A szerdai kormányülésen értékelték a parlament által megszavazott 2016-os költségvetést is, amit most először már a nyáron elfogadott a parlament, korábban ez ősszel történt. Lázár szerint 2,5 százalékos növekedéssel számolnak, amiről megjegyezte, hogy 2009-ben a Bajnai-kormány idején súlyos válsággal és nagy, 10 százalék körüli költségvetési hiánnyal indult a mostani időszak, innen sikerült a miniszter szerint "talpra állni". Azt mondta, elvégezte az EU által meghatározott "házi feladatot", míg Görögország nem.

1 2 3 4