Már osztrák kezekben a menekültek első csoportjai
Utolsó frissítés:
Szombat hajnalban megérkeztek az első menekülteket szállító buszok az osztrák határhoz, azóta folyamatosan lépik át gyalog a határt. Ennek hatására az ország több pontjáról indultak el tömegesen a menekültek gyalog és vonaton, megbénítva ezzel több helyen a közlekedést. Ma már nincsenek állami buszok, a kormányszóvivő szerint ez egyszeri eset volt. Kövesse az eseményeket percről percre a hvg.hu-val!
Most érkezett
4500 menekültet szállítottak a határhoz
Kontrát Károly, belügyi államtitkár sajtótájékoztatón közölte, hogy péntek éjjel összesen 4500 migránst szállítottak az osztrák határhoz. Gíró-Szász András ehhez azt tette hozzá, hogy az operatív törzs folyamatosan ülésezik, és dolgoznak a vonatforgalom beindításán.
Percről percre
Kovács: nem indul több busz
Kovács Zoltán, kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy több busz nem indul a határhoz a Keletiből. Péntek éjjel összesen kilencven autóbusszal szállították a menekülteket a határhoz. A kormányszóvivő azt mondta szombat reggel, hogy ez egyszeri akció volt, csak a vészhelyzet elhárítását szolgálta.
MÁV: újraindult a nemzetközi forgalom
Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője közölte, hogy reggel 9 óra óta ismét indulnak nemzetközi vonatok a Keleti pályaudvarról. Fennakadásokra továbbra is lehet számítani.
Csongrád: a pénteki 1817 határsértőből 423 gyerek volt
Csongrád megye déli részén 1817 határsértőt - köztük 423 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve pénteken. Az elfogottak közül legtöbben szíriai állampolgárnak vallották magukat. A határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
Vámosszabadiból is elindultak kétszázan
Kétszáz menekült gyalog indult Hegyeshalom és Bécs irányába Vámosszabadiból - számolt be az M1. Részletesebb tájékoztatást későbbre ígértek.
Hegyeshalomnál személyautók nem kelhetnek át
Miközben zajlik a menekültbuszok fogadása, az osztrákok még hajnalban a személygépkocsi- és a kamionforgalmat leállították, jelenti tudósítónk.
Felfüggesztik a Verseny utcai szociális blokk kialakítását
A döntés még hajnalban született, azt követően, hogy a menekülteket a buszok elkezdték elszállítani a tarnzitzónákból. A főváros a hírt reggel annyiban pontosította, hogy a szállításhoz a főváros hatvan autóbuszt biztosított.
Salzburga, a német határ közelébe viszik a menekülteket
Salzburgba megy majd a Magyarországról érkező első menekültekkel az a különvonat, amely már beállt a nickelsdorfi állomásra, mondta el az osztrák hírügynökségnek szombaton kora reggel Sonja Horner, az ÖBB osztrák állami vasúttársaság szóvivője. A már előkészített második szerelvény pedig a bécsi Westbahnhofra viszi majd az arra felszállókat - tette hozzá.
Horner szavai szerint egyelőre ezt a két vonatot "tervezték be biztosra". A további fejleményeket be kell várni ahhoz, hogy a helyzetet reálisan fel lehessen mérni. Hans Peter Doskozil tartományi rendőrfőnök közlése szerint az osztrák rendőrök a határ magyar oldalán, egy régi buszpályaudvarnál várták be a menekültekkel érkező buszokat, hogy Ausztriában a megfelelő helyre kalauzolják azokat. Információi szerint 50-60 autóbusz érkezhet. A menekülteket a magyar oldalról vagy a nickelsdorfi vasútállomásra, vagy Nova Rock Halléhoz viszik. (Ez utóbbi egy eredetileg fesztiválsátornak felállított befogadóhely.)
Izgalmas éjszakánk volt
Lázár János péntek este jelentette be, a bevándorlókat buszokkal szedik össze és viszik Hegyeshalomig. A szállítás éjfél körül kezdődött meg. Ezidőtájt közölte Facebook-bejegyzésében az osztrák kancellár si, hogy Ausztria és Németország kész fogadni a szükséghelyzetre tekintettel a menekültek buszait. Hajnalban az első csoportok meg is érkeztek Asuztriába. Az éjszaka eseményeiről itt olvashatja Percről percre tudósításunkat.
A menekültek a határnál rögtön ennivalót és takarót kapnak
Hajnal óta érkeznek buszok a hegyeshalomi határra. A rendőrök a kamionok számára fenntartott külön területre kettesével engedik be a buszokat. Az ottani benzinkútnál rögtön takarót, enni- és innivalót kapnak, és átsétálnak az onnan 500 m-re lévő rendőrőrshöz, ahol megkérdezik, hogy akarják-e a menedékkérelmüket Ausztriában benyújtani vagy inkább ezt Németországba tennék - jelentette tudósítónk Hegyeshalomnál.