Elindultak a bécsi konvoj autói Ausztria felé a menekültekkel - hírek percről percre
Utolsó frissítés:
Menekültek ezrei lépték át az osztrák határt, a legtöbben azonnal München irányába mentek tovább, amely szombat óta gyakorlatilag a Németországba érkező menekültek elosztóközpontjává vált. A Magyarországról érkező utánpótlás folyamatos, a gond az, hogy a menekültek már nem is akarnak nálunk regisztrálni, indulnának Nyugatra, amíg még nyitva a határ. Röszkénél rendeződött a helyzet, a körforgalomnál tiltakozó menekülteket táborokba vitték; kiürítették a hangárt és új gyűjtőpontot nyitottak. Ausztriából több száz autóból álló konvoj érkezett Magyarországra a menekültekért. Este hét után az autók nagy része már el is indult vissza.
Most érkezett
Gőzerővel dolgoznak az egészségügyisek Röszkénél
Most, hogy véget ért a nyár, egyre többen érkeznek Szerbia felől felsőlégúti panaszokkal, csak szombaton öt terhes nőnek is segítettek a Honvédkórház munkatársai.
Percről percre
Osztrák rendőrök is vannak a Keletinél
Munkatársunk szerint a magyar rendőrökkel beszélgetnek. Sőt két osztrák rendőrt körbe is vezettek a magyar rendőrök, be a csarnokba, le a tranzitba, majd vissza a Thököly úti kijárathoz. Egyikük többször megállt fotózni.
A Thököly úti parkoló tele van autókkal, de osztrákot elvétve látni közöttük. Egy német akcentussal angolul beszélő fiatalember vizet, ételt osztott egy családnak egy rendszám nélküli Golfból. Kérdezte tőlük, gyógyszerre nincs-e szükség.
Ferenc pápa kőkeményen irányt mutatott Európa katolikus híveinek
Ferenc pápa vasárnap szót emelt az Európába érkező menekültekért. Felkért minden egyházi vezetőt, hogy tolmácsolják kérését a plébániák felé: minden templom fogadjon be egy menekült családot. "Az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt" - mondta. Két vatikáni plébánia már a napokban szállást ad egy-egy családnak.
Még mindig gyalogolnak menekültek az út szélén
Győrtől mintegy 14 kilométerre 100 menekült vonul a határ felé.
Figyelmeztetik a menekülteket az ujjlenyomat veszélyeire
A Keletinél az aluljáróban kiragasztott papírokon figyelmeztetik a menekülteket, hogy legyenek óvatosak az ujjlenyomatvétellel, mert annak alapján visszaküldhetik őket Németországból. Német szótár is van, és arról is tájékoztatják őket, hogy Németországban kikhez fordulhatnak.
A Keletihez jön a bécsi konvoj
A bécsből érkező konvoj elhagyta Hegyeshalmot. A tervek szerint a győri vasútállomásra és a budapesti keleti pályaudvarra mennek tovabb.
Hegyeshalomnál torlódik az osztrák konvoj
Az M1 tudósítója jelentkezett a kocsisorral a háttérben, mint mondta, Hegyeshalomban hosszan torlódik az osztrák autók sora. Valószínű, hogy sokan közülük a következő vonattal érkező menekülteket akarják átvinni a határon.
A Twitteren olvasható hírek szerint németek és britek is csatlakoztak az osztrák kezdeményezéshez.