Tüntettek a menekültek, már Horvátország felé is mennek – percről percre a határról
Utolsó frissítés:
Kedden délelőtt Bács-Kiskun és Csongrád megyére kihirdette a válsághelyzetet a kormány. 0 órától életbe léptek az új szabályok, éjféltől lezárták a zöldhatárt. Határátkelők továbbra is vannak, őket az ún. áteresztő pontokhoz terelik, ahol be tudják nyújtani a menedékkérelmüket, ám aki eddig beadta, azt azonnal kiutasították. Kövesse a menekültkrízissel kapcsolatos híreinket percről percre!
Most érkezett
Éjféltől vezetik be az osztrák határ ellenőrzését
Ausztria éjféltől vezeti be az ideiglenes határellenőrzést, amely elsősorban a magyar, az olasz, a szlovén és a szlovák határt érinti – jelentette be kedden a bécsi belügyminisztérium. Az intézkedéseket csak a reggeli óráktól érvényesítik.
Percről percre
Eltűnt 180 menekült egy német vonatról
Münchenből indult el Berlin felé 540 migránssal egy vasúti szerelvény, de a német rendőrség szóvivője, Jens Schobranksi szerint végül csak 340-en érkeztek meg. A többiek út közben leugrálhattak a szerelvényről, a rendőrség úgy tudja, hogy út közben többször is meghúzták a vonat vészfékét.
Órák óta senki sem érkezett a regisztrációs ponthoz
Legalábbis ezt tapasztalta a helyszínen a köztévé tudósítója. Jelenleg 1000-1500 ember tartózkodhat a regisztrációs pontnál a regisztrációra várva.
Lezárja a szerb határt Horvátország
Horvátország is lezárja a Szerbiával közös határát – hangzott el a köztévében.
Még mindig a magyar határhoz buszoztatják a menekülteket
Aleksandar Vulin szerb szociális és munkaügyi miniszter korábban azt mondta, a helyzetről csakis a magyarok tehetnek, a kerítésre nem a szerb hatóságok tehetetlensége miatt volt szükség, ők ugyanis minden szabályt betartottak.
Ehhez képest az Index szerint még most is busszal szállítják Horgosra a menekülteket az ország többi részéből, aminek az lesz a következménye, hogy hamarosan még a mostaninál is nagyobb tömeg fog felhalmozódni a kerítés a mobil kerítés előtt.
Svájc is befogadna menekülteket
Simonetta Sommaruga svájci elnök hisz a menekülteket kvóta szerint szétosztó uniós rendszerben, és azt mondta, országa készen áll, hogy csatlakozzon hozzá. Ezt szlovéniai útján jelentette be.
Hazugnak nevezte Szijjártó a román miniszterelnököt
Nettó hazugság az, amit Victor Ponta román kormányfő állít a migránskérdés magyarországi kezeléséről, és méltatlan egy 21. századi politikai vezetőhöz – mondta Szijjártó Péter. Victor Ponta arra a kijelentésére reagált, miszerint "Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik, és sorszámmal látják el őket".
Konténertárgyalások nem lesznek, de távmeghallgatások talán
Nem konténerekben tárgyalják majd a menekültek ügyeit, hanem a Szegedi Törvényszék, illetve a Szegedi Járásbíróság Széchenyi téri épületében – közölte Tárkány-Szűcs Babett szegedi törvényszéki elnök. Viszont a menedékkérelmek elutasítására benyújtott fellebbezések elbírálására illetékes Szegedi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság, ha azt szükségesnek tartja, távmeghallgatást rendelhet el.
Nem tetszik az új kerítés terve a románoknak
A román külügyminisztérium szerint az Európai Unió két stratégiai partnerségben levő tagállama közé kerítést építeni "nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint".