Rogán Antal: Nem kérek kegyelmet
Utolsó frissítés:
Rogán Antal szerint az általa vezetett minisztérium feladata, hogy Orbán Viktort újra válasszák 2018-ban. Vagyoni helyzetéről, a letelepedési kötvényekről, a sokmilliárdos, ám érvénytelen népszavazással zárult menekültellenes kampányról is kérdezték ma a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert az igazságügyi bizottsági meghallgatáson.
Most érkezett
A másik egyetértési pontot kitalálják?
Ez a bevándorlás kérdésében az ország szuverenitásának a megvédése volt – mondta a miniszter. Sokan úgy értelmezték ezt, hogy a kormány mindenki ellen van, ami nem magyar, de ez Rogán szerint nem igaz, ez indokolatlan lenne. Mi az ellen vagyunk, mondja a miniszter, hogy a szuverenitásunkat úgy korlátozzák, hogy úgy kelljen befogadni embereket, hogy arról nem Magyarország dönt.
Ezért ellenezzük az elhibázott EU-s betelepítési kvótát, ez ellen lépett fel a kormány. Rogán szerint lehet azon vitatkozni, hogy a kvótaellenes népszavazásra mennyien mentek el, de a részvétel nem volt sokkal alacsonyabb, mint máskor. Azt állítja, soha ennyi ember egy irányba nem érvényesítette még az akaratát.
Percről percre
Mik ezek az egyetértési pontok?
Az otthonteremtés volt az első, magyarázza Rogán, merthogy utoljára 2002-ben volt olyan otthonteremtési program, amely a támogatott lakáshitelekre épült. Az új kormány után elhalt a program. Aztán 2010-2015 között gazdasági okokból ez nem volt prioritás, utána viszont a költségvetés állapota lehetővé tette a lakásépítési áfacsökkentést, az otthonteremtési kedvezmények behozatalát. A csokot sikeresnek tartja, mert 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak el, 18 ezer szerződést kötöttek, több mint 25 milliárd forint értékben vettek fel támogatást a háromgyermekesek.
A lakásvásárlást szja-kedvezményekkel kapcsoljuk össze, hogy az önrészt vissza lehessen igényelni az szja-ból, az átlaglakás összegének erejéig. Tíz év alatt akár félmillió forint adókedvezményt is jelenthet ez. Így segíthetnék a szülők a gyerekük lakásvásárlását, lakásépítését, ezeket fogja a kabinet 2017 elején letenni az asztalra – mondta Rogán.
Három egységből áll Rogán minisztériuma
Tuzson Bence vezeti a kormányzati kommunikációval foglalkozó államtitkárságot, Dömötör Csaba a stratégiai részleget, ez fogalmazza meg a kormány számára az úgynevezett egyetértési pontokat, hogy a többi tárcával kész termékké tegye. Nagy János államtitkársága pedig a napi munkát szervezi.
Orbán kérése
Orbán Viktor kérése arról szólt, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda keresse meg az egyetértési pontokat az emberekkel, hogy az emberek többségének a véleményével egyező irányba tudjanak döntést hozni. Ilyen egyetértési pontokat keresett, amikor stratégiai javaslatot tett le, vagy vitt keresztül.
Rogán kap végre szót
Azt mondja, az ő tárcájával sosem fognak egyetérteni az ellenzékiek. Számára egy feladat van: győzelemre vezetni Orbán Viktort, hogy 2018 után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Ez az, amit önök nem szeretnének, ezért sosem fognak egyetérteni a javaslatainkkal – teszi hozzá.
Rubovszky ezt visszautasítja
Hozzászól Vas Imre bizottsági alelnök is, elmondja, hogy nem tiltja semmi a két bizottság egyszerre ülésezését, aki több bizottságban ül, az így jár néha.
Szavaznak is, nem támogatják a meghallgatás felfüggesztését.
Függesszék fel az ülést!
Ezt javasolja Bárándy, szerinte addig nem kéne ülésezni, amíg a törvényalkotási bizottság munkája párhuzamosan zajlik. Bocsánat, miniszter úr, mondja, a kormány tagjainak alkalmazkodnia kell a bizottsági időbeosztáshoz.
Bárándy újabb gondja
Nem érti az MSZP-s, hogy a törvényalkotási bizottság miért az igazságügyi bizottsággal egy időben ülésezik, amikor sok a közös tag a kettőben, és sok olyan anyag van ott napirenden, ami az igazságügyi bizottság anyagait tárgyalja.
Oké, megszavazták
Rogánt a tavaly őszi kinevezésétől mostanáig hallgatják meg – döntötték el.
Rogán türelmes és válaszol
Rubovszky elnézést kér a minisztertől, de mint mondja, ezt a vitát le kell folytatni. Hát persze, mondja Rogán és bólint. Aztán elmondja, hogy tiszteletben tartja a házszabály értelmezését, és minden munkával kapcsolatos kérdésre válaszol, javasolja, hogy a bizottsági elnök ehhez járuljon hozzá, mert a vita szerinte értelmetlen. De azért javasolja, hogy a következő évben tisztázzák, hogy miről beszélnek.