![Orbán: Sikeresek vagyunk, hozzánk menekül majd az egész Nyugat](https://img.hvg.hu/Img/da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30/e5d0d5c9-8cc5-4a8b-a820-fae51397cb1c.jpg)
Orbán: Sikeresek vagyunk, hozzánk menekül majd az egész Nyugat
Utolsó frissítés:
Brüsszelezett, sorosozott, migránsozott és civil szervezeteket szapult 19. évértékelő beszédében pénteken Orbán Viktor. A kormányfő magyar sikertörténetről beszélt, a liberális világképet kárhoztatta, nyugatról hozzánk menekülőket vizionált, közben már 15-20 évre tervezett. Szerinte öt fronton kell harcot vívni Brüsszellel. A beszéd előtt a Várkert Bazár környékét 5000 négyzetméteren lezárták a tüntetni akarók elől, sőt a bejáratok elé buszokat parkoltattak, elrejtve a miniszterelnököt és a hallgatóságot.
Most érkezett
Minden tüntetőre legalább egy rendőr jut
Harminc-negyven tüntető zavarhatja az Orbán Viktor évértékelőjére érkező meghívottakat a Döbrentei téren. Minden sötétített luxusautót kifütyülnek – jelentette kollégánk. Síppal, dudával, kihangosítóval igyekeznek minél nagyobb zajt csapni. Két transzparenst látni csak, amelyeket az ateista.hu készített a felirat szerint. Az egyiken demokráciát követelnek teokrácia helyett, míg a másikon az áll: "Csuhások! Térdre, imához!" (ezt egykoron fideszesek kiabálták a parlamentben a KDNP frakciójának).
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e/de0889e5-070b-411f-8d48-9f56f7e7565f.jpg)
Az erőviszonyok kiegyenlítettek: talán a rendőrök lehetnek enyhe számbeli fölényben az Erzsébet híd budai hídfőjének közelében.
Percről percre
Nincs itt mit látni: Orbánékat buszokkal rejtik el az emberek elől
Rendkívüli előkészületekről számolt be helyszínen tartózkodó munkatársunk a Várkert Bazár előtt. A főbejárat előterét három városnéző busz, valamint teherautók takarják el. Úgy tűnik, idén már az Orbán Viktor évértékelőjére érkezőket is védeni próbálják a kíváncsi tekintetek elől. A villamos sem áll meg az eseményhez közeli megállóban.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e/2379e658-f702-47d0-bf86-d152db1acaed.jpg)
Soros, Brüsszel, menekültek – kapunk egy csokorra való ellenséget
Délután tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor. A fideszes szeánszok csaknem húszéves történetében az idei már a második olyan alkalom lesz, amikor a miniszterelnök beszéde alatt odakint tüntetnek ellene.
Elmúlt időszakbeli megszólalásait és a párt immár harmadik éve meghatározó kommunikációs vezérfonalát nézve Orbán Viktor beszédének alighanem ismét hangsúlyos eleme lesz a bevándorlás témája, de biztosan előhozza azt a gondolatmenetét, amelyet először egy decemberi interjújban fejtett ki. Eszerint 2017 a lázadás éve lesz: a középosztály és a nemzetek lázadása a politikai korrektség és az elszigetelés ellen.