Éjfélre az Oktogont és a Deák teret is tüntetők vették birtokba
Utolsó frissítés:
Mintegy 20 ezren gyűltek össze szombat este a budapesti Szabadság téren a Nem maradunk csendben Facebook-csoport által meghirdetett tüntetésen. A rendezők nem hagyományos demonstrációt ígértek, és valóban: a beszédek mellett ezúttal a zenén, a táncon és a hangos véleménynyilvánításon volt a hangsúly. Felszólalt Gulyás Márton és Varga Gergőt, akiket pénteken ítéltek közmunkára a Sándor-palota megdobálásáért. Előbbi közölte: mozgalmat szervez az arányos választási rendszer kiharcolásáért.
Most érkezett
Elítéltek színpadon
Gulyás Márton és Varga Gergely, a két elítélt a színpadon. Hatalmas tapssal üdvözlik őket.
Varga köszöni, hogy a tömeg velük volt, különben még fogdában lennének. Azt mondja, megtapasztalták, hogy az országban még van szolidaritás. Úgy véli, többen voltak az elmúlt héten az utcán, mint 56-ban.
Valami megváltozott - mondja Varga, és azoknak a nevében is beszél, akik elhagyták az országot. És beszél a négymillió nyomorgó nevében is, akik nem lehetnek jelen.
Megtörtük a habonyi átkot - mondja. A Sándor-palotát nem találtuk el azzal a festékkel, de a varázstükröt betörtük - mondja Varga.
Időnként a tömeg bekiabálja a "bajszos sz*r"-t.
Varga egy Petőfi idézettel zár: a víz az úr! Mi vagyunk a víz!
Gulyás válaszol a kormánysajtónak a "buzeráns"-vádra. Gulyás csendet kér, hogy az Origo, a Ripost, a 888 propagandistái a színpadhoz fáradjanak.
Hol vagytok? - zúg a tömeg.
Hol van Ómolnár, Habony, G. Fodor, György Bence? - kérdezi Gulyás.
Ez a Fidesz-ország, ahol buzeráns vagyok én, és ti is - mondja.
Milyen országot szeretnénk? Közöset - adja meg a választ Gulyás. Semmit rólunk nélkülünk. A közös ország az, amelyben azokat díjazzuk, akik építenek, és megbüntetik azokat, akik kifosztják. Aki hozzánk menedékként fordul, annak nem a veséjét rúgjuk le, hanem segítjük lehetőségeink között.
Ez nem a Fidesz Magyarországa - mondja Gulyás.
A politizálás eszközeit kell megteremtenünk - mondja. Bármikor megdobálhatóak festékkel a fideszes intézmények. Ilyen az elnöki hivatal, a főilügyészség, a jegybank.
Azt ígéri, így fog küzdeni egy lehetséges Gyurcsány- vagy Vona-kormány ellen is. De amiért küzdeni akar, és ezt megadja Vonának vagy Gyurcsánynak is, az az arányos választási rendszer.
"Született egy politikus" - mondja tudósítónk mellett egy csoportnyi 40-es.
- A rendezvényt közéleti, kulturális és zenei szervezők hirdették meg, azt mondták, ők ahhoz értenek leginkább, hogy a művészet eszközeivel hallassák a hangjukat, és közösséget formáljanak.
- Az egyik szervező, Lukács Áron a hvg.hu-nak azt mondta, alapvető céljuk az volt, hogy fellépjenek a kormány szünet nélküli gyűlöletpolitikája ellen.
- Az eseményen mintegy 20 ezren vettek részt, akik valóban fesztiválhangulatot teremtettek a Szabadság téren.
- A szónokok között volt Gulyás Márton és Varga Gergő is, akiket gyorsított eljárásban első fokon 300, illetve 200 óra közérdekű munkára ítélt a bíróság, mert festékes flakonnal dobták meg a köztársasági elnöki palotát. Az előzményekről itt és itt is írtunk.
- A tüntetés este tízkor véget ért. A tömeg egy része ekkor a Kossuth térre vonult, onnan pedig a nagykörúton az Oktogonra.
- Éjfélkor a Deák térre is tüntetők érkeztek.
Percről percre
Nem lehet elég korán kezdeni
Saccra 8 éves gyerekek partiznak, azt kiabálják, hogy "Orbán takarodj!"
A táncoló szervezők már Gulyás Mártont üdvözlik
Az esti sztárfellépő lassan érkezik a nagyszínpadra, előtte egy csomóan megindulnak sörért, hogy már azzal élvezhessék. Beyoncé helyett.
Akik a Rolling Stonest akarták a vizes vb-re hozni, még nem voltak kormányellenes tüntetésen. A jelenlegi buli simán elmenne Budapest hírének erősítésére.
Sötétségbe borul a tér
A beálló sötétség lassan elnyeli a szovjet emlékművet, a környező épületeket azonban kivilágították. Ha Rogán Anral most is Kertész Balázsnál kávézik az Aulich utcában Habony Árpáddal, akkor ő is rophatja a zenére. Mondjuk, a zene Habony kedvenz ibizai klubjában is szólhatna.
Bajszos sz*r-skandálás követte a beszédet
"Bajszos sz*r, bajszos sz*r" - ez épp ráillik a deep house-ritmusra, és ezt ki is hasznaljak a színpad közelében.
Bajszos sz*r - újra technóra
Felvonulók kérik, a kormány teljesíti?
Többeket megkérdeztünk a téren, senki nem gondolja, hogy visszavonják a lex CEU-t, maximum puhítanak rajta. Van, aki az Alkotmánybíróságban bízik, ahová ugye a parlamenti ellenzék (mínusz DK) viszi a jogszabályt. Egy férfi szkeptikus, de reméli, lesz még tüntetés, hogy a legtöbb emberhez eljusson: agyrém, amit a kormány csinál. Három 16 éves srác azt mondta, a tüntetéseknek lehet pozitív hatása, talán a kormány nem lép újra ilyet. Bár rengeteg a fiatal, egy középkorú pár szerint nincsenek elegen. Egy 30-as férfi azt mondja, a Momentum május 1-jei megmozdulása mutathatja meg, lesz-e folytatása a tüntetésnek. A kérdésre, mi köze ehhez a Momentumnak, azt mndta, itt is a rendszer ellen vonultak fel. Van, aki szerint a mai tüntetés csak arra jó, hogy legyen újabb tüntetés. Arra, hogy meddig tartható fenn, volt, aki azt mondta, egyre jobb az idő, más azt, hogy ameddig van belső erő, amely fönntartja.