Nem hagyhatjuk, hogy olyan legyen az ország, mint Felcsút - újra tüntettek Orbánék ellen
Utolsó frissítés:
Az áprilisi Oktogon foglalós-bulizós tüntetéshullám után újra utcára vonultak a CEU-t és a civileket ért kormányzati támadások miatt. A késő délutáni-kora esti demonstrációra több ezren érkeztek a Műegyetem rakpartra, ahonnan két beszéd meghallgatása után a Kossuth térre. A "hivatalos" tüntetés után mintegy kétszázan a CEU épülete elé vonultak, néhányan pedig ott sátrat is vertek, azt ígérve, addig maradnak, míg a CEU-törvényt vissza nem vonják.
Most érkezett
A tömegben pénz gyűjtenek a költségekre
Tudósítónk beszámolja szerint sárga mellényes rendezők járnak körbe dobozokkal. Egymás után érkeztek az 500 és 1000 forintosok, de volt, aki 5000-et tett be.
Percről percre
Ex-KDNP-s: "Szeretem a hazámat, ezért beszélek"
Lukácsi Katalin volt KDNP-s kutató következik. Megtapsolják, mikor azt mondja, hogy kilépett a partból.
Hiába hangoztatta ellenvéleményét több ügyben, nem hallgatták meg.
"Szeretem a hazámat, ezért beszélek"
- mondja az ex-KDNP-s.
Nem akarjuk többé, hogy a kompország eloldja magat a nyugati parttól, Brüsszelt nem kell megállítani. A kereszténység nevében sok minden történt - támogatjuk Putyint, Iránt és a kínai selyemutat, magyarázza Lukácsi.
Habony vagy a pápa?
"Habony Árpadot választjuk a kereszténység nevében Ferenc pápa helyett?" - kérdezi Lukácsi Katalin. Óriási fújjolás a reakció.
Nem hagyják!
"Ez a mi országunk, nem hagyjuk, hogy tönkretegyék!" - ezzel fejezi be Dinók, aztán skandáltat egy "Nem hagyjuk" - ot.
Laboda Kornél és Fekete Ádám a házigazdák mondják, hogy induljon el a tömeg a Petőfi híd felé, mert nem fognak elférni a Szabdság híd felől. Ez azért túlzás egyelőre, véli tudósítónk.
Kit kell megállítani?
Itt maradnak a civil szervezetek is, hogy küzdjenek a hatalommal visszaélő politikusok ellen, mindannyiunk jövőjéért - mondja Dinók.
"Nem Brüsszelt kell megállítanunk, hanem a rajtunk élősködő oligarchákat!" - jelenti ki, jól megtapsolják.
Váratlanul nagy a tömeg?
Legalábbis Laboda Kornél és Fekete Ádám, a "házigazdák" arra szólították a tömeget, hogy induljon el Petőfi híd felé, mert nem fognak elférni a Szabdság híd felől. Tudósítónk szerint ez azért csöppet túlzó megállításnak tűnik.
A Fidesz reakciója: két mondat, benne három Soros
Íme, a kormánypárti közlemény: "A Soros-hálózat minden eszközzel megpróbál nyomást gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára. Brüsszelből Soros-jelentéssel, kötelezettségszegési eljárással, büntetéssel fenyegetnek, itthon tüntetéseket szerveznek a Soros által pénzelt szervezetek. Látjuk, hogy egyre nagyobb a nyomás hazánkra, de a kormánypárt és a kormány nem kíván változtatni a bevándorláspolitikáján."
Csak a CEU-ra és a civilekre számíthatnak
A felszólalások sorát Dinók Henriett, a Romaversitas munkatársa nyitja meg. "Roma, civil és CEU-s öregdiák" - kezdi a beszédét. Úgy döntött, itthon marad, a magyarokért, hogy talpra állítson egy olyan szervezetet, amelyet ez a kormány üldözne.
A szervezet roma fiatalokat segít, egy egyenlő társadalom felépítése érdekében. A kormánytól semmilyen segítséget nem kapnak, csak a megbélyegzett civilekre és a CEU-ra számíthatnak - mondja Dinók, sorolva, az egyetem hány roma diákot segített.
"Többet tett értük, mint a magyar kormány valaha" - teszi hozzá.