Békemenetekkel kezdődött, vonuló tüntetőkkel ért véget március 15.
Utolsó frissítés:
A csengeri Wall Street farkasa sem tudta elhomályosítani a március 15-i ünnepi megemlékezéseket. Budapest belvárosában ma két békemenet kígyózott, volt keménykedő Orbán-beszéd, ellenzéki demonstrációk és diáktüntetés, amely végül spontán vonulásba torkollott. A nap végén rendőrök igazoltattak tüntetőket.
Most érkezett
Percről percre
Karácsony: A zsarnokság most Felcsútról jön
Karácsony Gergely beszédére kisütött a nap. "Kell ennél szebb üzenet?" - tette fel a kérdést Karácsony, aki ezután arról beszélt, hogy 1848 óta az elmúlt 170 évben sokszor éltek a magyarok zsarnokságban, és sokszor kellett újrakezdeni is, de tudjuk azt, hogy nem rajtunk múlt, hogy nem szabadságban élünk, mert külföldi tankok és külföldi katonák jöttek.
"De most nem mondhatjuk, hogy nem rajtunk múlik. A szabadság most nem külföldi erők miatt van veszélyben. A zsarnokság nem keletről jön, még csak nem is nyugatról, hanem Felcsútról" - mondta Karácsony, aki szerint újra harcolni kell, hogy a márciusi ifjak 12 pontja beteljesüljön, de ehhez nem kell Molotov-koktélt dobálni, vagy hogy vér folyjon az utcán, de mégis nehéz harc, mert saját magunkkal vívjuk.
Gyurcsány: Tárgyalni kell a Jobbikkal
Gyurcsány közölte, ő máshogy gondolkozik, mint Kunhalmi, mert igenis tárgyalni kell a Jobbikkal, de nem választási együttműködésről vagy koalícióról, hanem arról, hogy utána a parlamentben hogyan bontsák le "Orbán bűnös rendszerét".
Kijelentette, a köztársaság lényege a tárgyalás, nincs ok taktikázni, hanem tárgyalni kell.
Ezért tárgyalásra hívta a parlamentbe jutásra esélyes pártok vezetőit, az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. Azt mondta, vasárnap 17 órára várja őket.
"Engem a hazám érdekel, és a hazám megér egy tárgyalást, annál pedig sokkal többet is" – jelentette ki.
Gyurcsány: Visszalép a DK-s jelölt Szél Bernadett javára
Gyurcsány bejelentette, hogy egyoldalú lépéssel a DK visszavonja saját jelöltjét Szél Bernadett körzetében az ő javára.
Tóth Zoltán és csapata mától azért fog kampányolni, hogy minden demokrata Szél Bernadettre szavazzon – tette hozzá. Gyurcsány ezután minden pártot hasonló lépésekre buzdított.
Gyurcsány: A demokraták, ha győznek, csak koalícióban kormányozhatnak
Gyurcsány kiállt az összefogás mellett, és azt mondta, a demokraták, ha győznek, csak koalícióban kormányozhatnak, de a koalícióban kompromisszumokat kell kötni, és már most meg kell állapodni arról, hogy minden választókerületben csak egyetlen jelöltet állítson az ellenzék.
"A megállapodás nem lehetőség, hanem kötelesség" – közölte, majd arról beszélt, hogy a korábbi sérelmek és viták nem fontosak, és ha valaki szót akar érteni a néppel, annak szót kell értenie a többi párttal is.
Gyurcsány elhozta Czeglédy Csaba üzenetét
"Soha nem fogok megtörni, soha nem árulom el a barátaimat. Nem fogok meghátrálni, ne hátráljatok meg ti sem" – ezt üzeni Gyurcsány szerint Czeglédy Csaba a börtönből. Válaszként azt mondja, ő is üzen Czeglédynek és a Sukoró-ügy miatt megvádolt embereknek, hogy nem hátrálnak.
Ezután közölte, sem az igazságszolgáltatás, sem a történelmi ítélet nem lesz kegyes a mostani kormányhoz.
"Az új kormány első napján be fogja jelenteni, hogy csatlakozik az európai ügyészséghez. Polt Péternek ettől kezdve maradnak a tyúkperek" – jelentette ki Gyurcsány, majd elnézést kért a tyúkoktól.
Gyurcsány: Győzelemre készülünk
Soha nem alkudtunk meg Orbán átkozott rendszerével, mindig távol tartottuk magunkat tőlük, ez adja erőnket a győzelembe vetett hithez, mert győzelemre készülünk, hogy igazságot adjunk a kisemmizetteknek, a megbecstelenítetteknek, szabadságot a sajtónak, elégtételt a kifosztottaknak, szabadulást a politikai státuszfoglyoknak, felemelkedést a nemzetnek – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Fővám téri ellenzéki tüntetésen.
Gyurcsány arról beszélt, hogy sokkal tartozik a hazának, mert mélyről jött, és nem is felejtette el, hogy honnan jött. "Azokért harcolunk, akik még nem mondtak le egy élhetőbb, szabadabb, emberibb világról, akik nem megalkudni, hanem győzni akarnak. Van okuk bízni bennem és a Demokratikus Koalícióban."
Gyurcsány saját pártját méltatja, és felsorolja, mi mindent csináltak a párttársaival: éhségsztrájkoltak, virrasztottak, és vállalják a hazaárulás vádját is, de
ne szavazhasson itt, aki soha nem élt Magyarországon.
A KDNP nem felejtett el közleményt küldeni
Változtatás nélkül tesszük közzé a kereszténydemokraták ünnepi gondolatait.
„A közelgő választás tétje nem kicsi: megóvni hazánkat, függetlenségünket, magyarságunkat és kultúránkat. Ahogyan a miniszterelnök ünnepi beszédében is kiemelte a Kossuth téren összegyűlt hatalmas tömeg előtt: a legnagyobb csata még előttünk van, mert el akarják venni az országunkat. A KDNP, mint a Fidesz szövetségese kiáll és a jövőben is tenni fog azokért az értékekért, amelyek megmaradásunkat, önazonosságunkat és szuverenitásunkat biztosítják. Egyetértünk Orbán Viktorral, hogy 1848 szabadságharcosainak céljai kell, hogy a szemünk előtt lebegjenek. Fontos, hogy továbbra is Európa erős bástyái maradhassunk egy olyan világban, ahol a pénztőke, a spekuláció és az antidemokratikus elit fenyegeti jövőnket, megmaradásunkat.”
"Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak"
A Szent Korona másolata előtt tettek esküt a Jobbik képviselőjelöltjei Vona Gábor beszéde után. „Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak, nem engedek semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek, óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, a nélkülözéstől és a szolgaságtól” – egyebek mellett ezt tartalmazta az eskü szövege. Meg azt, hogy ha a Jobbik országos elnökségének kétharmados döntése alapján valaki alkalmatlanná válik a képviselői munkára, visszaadja a mandátumát.
Kunhalmi Ágnes lazáskodott, aztán nekiment a Jobbiknak
Kunhalmi Ágnes "azt a mindenit, de sokan vagyunk" mondattal lelkesedett, aztán tegeződve megkérdezte a közönséget, hogy vannak, viszket-e már a tenyerük.
Látok mindenkit, a tekinteteket, bátorságokat, ti tartottátok az országban a reményt! – mondta beszédében az MSZP budapesti elnöke. Szerinte ott, a Fővám téri demonstráción vannak a kockásinges tüntetők, a városligetvédők stb. ezért megtapsoltatja a tömeget saját magával.
"Ti vagytok itt az okos demokraták. Mert ott vagytok, ahol ma Magyarországon a legnagyobb esély van arra, hogy Orbán Viktort elsöpörjük" – mondta, és beszédében folyamatosan a közönséget dicsérte. De azért azt is elmondta a nagy lazaságban, hogy a demokráciáért küzdeni kell.
Múltba fordulással nem lehet jövőt építeni, akik a régi sérelmekkel vannak elfoglalva, veszíteni fognak – mondta lendületesnek ható beszédében. A politika szerinte harc a demokráciáért, jobb életért, egymásért. Erre szórványos tapsot kapott.
Demokratának demokrata a párja, áldemokratákkal, cukiskodókkal nem lehet demokráciát építeni, kutyából nem lesz szalonna – üzent a Jobbiknak előbb kódolva, majd azért egyértelműsít is: ma a Jobbikban többen vannak az Orbán-hívők, hiszen a Fidesz a Jobbik programját valósítja meg. Kunhalmi szerint a Jobbik ugyanúgy a probléma része, amíg ez így van, addig minden Jobbikra leadott szavazat kukába megy.
Itt a történelmi pillant, együtt kell működni a nép és haza érdekében – zöldektől a polgári radikálisokig – mondta. Egyik vezető sem gondolhat csak a saját pártjára, ezt kell megérteni, ez a kihívás – tette hozzá, majd azzal zárta beszédét, hogy: Hajrá, Budapest, Hajrá, Magyarország, Hajrá, demokraták!