Másnap: A Mészáros-részvények szárnyalnak, felgyorsul a Stop Soros, Putyinék pezsgőt bontanak – percről percre
percről percre

Másnap: A Mészáros-részvények szárnyalnak, felgyorsul a Stop Soros, Putyinék pezsgőt bontanak – percről percre

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szétzúzott ellenzék még csak próbál magához térni, miközben Orbán ott folytathatja, ahol múlt héten abbahagyta. Lesz-e elégtétel, még több Soros, és újabb, megállításra váró képzelt ellenség? Percről percre a harmadik Fidesz-győzelem utáni éjszaka első napja.

Most érkezett

A luxemburgi külügyminiszter kóros elváltozást emlegetett

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német napilap hétfőn közölt cikkében úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak határozottan cselekednie kell a Fidesz nagyaranyú választási győzelme után, semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó "kóros elváltozást". Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erre úgy reagált: Jean Asselborn nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért "érdektelen, hogy mit mond".



Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

EBESZ: nem voltak egyenlő feltételek a választáson

A választás napján nem volt csalás, de akkora fideszes médiatúlsúlyban folyt a kampány, és a kormány annyival több pénzt költhetett kampányra, hogy nem lehet egyenlő feltételekről beszélni. Részletek itt.

Hét felcsúti MKKP-szavazó akart űrállomást

Nagyon magas volt Felcsúton a választási részvétel, a választók alig több mint a fele szavazott ott a Fideszre.

Keserű reggel után üzent Gyurcsány

"Nem egyszerűen várakozásainkban csalódtunk, hanem egy időre nemcsak hogy szertefoszlott az álom, hogy újra normális országban élhetünk, hanem szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája" – írta Gyurcsány Ferenc a kormányváltásban reménykedőknek, akiknek vasárnap éjjel csalódniuk kellett.

A DK elnökének teljes üzenetét itt olvashatja.

Furcsa dolgot vél felfedezni a választási adatokban? Nincs vele egyedül

Egyre több olyan képernyőkép kering a közösségi oldalakon, amelyek változó szavazószámot mutatnak a vasárnap esti fél 7-től 7-ig tartó időszakban. Úgy tűnik, az NVI-nél több strigulát húztak be a kelleténél.

Családja ölelgette Orbánt a győzelem után – fotók

A kétharmados győzelmet követően a miniszterelnök olyan képeket tett közzé Facebook-oldalán, ahol gyermekei és felesége körében látható.

1 2 3 4 5
Hozzászólások