Letették az esküt a képviselők, a Kossuth téren folytatódott a tüntetés
Utolsó frissítés:
Fordulatosan kezdődött az élet a Kossuth téren: a beígért kordonoknak nyomuk sem volt, a TEK-esek sem zárták le a környéket, az ellenzék kordonbontás helyett egyszerűen bevonult dolgozni Orbán és Kövér parlamentjébe. Az Alkotmány utcánál gyülekező tüntetőket először az előzetes közlésnek megfelelően nem engedték be a Kossuth térre, aztán mégis. Tudósításunk a helyszínről.
Most érkezett
Kövér rossz helyre ült vissza
A második sorba ült le, futottak hozzá, hogy üljön előrébb. Turi-Kovács Béla levezető elnök gratulált a megválasztáshoz és "Isten áldását" kérte a munkájára. Az LMP-s Schmuck Erzsébet ment gratulálni Kövérnek, más ellenzéki politikus nem tette ezt meg.
Percről percre
Kövér Lászlót megválaszották házelnöknek
Érvényes szavazatot 179 képviselő adott le - ismertette Turi-Kovács Béla korelnök -, közülük 143-an szavaztak igennel, 35-en nemmel, míg egy voksoló tartózkodott. Hárman érvénytelenül szavaztak.
Kövér László letette az esküt.
Kunhalmi kiment a tüntetők között, puszi és verbális pofon is volt
Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus kiment a térre a tüntetőkhöz, volt, akinek puszival köszönt. Azt mondta, a tüntetés behallatszott az ülésterembe is. Miközben Kunhalmi az ATV-nek nyilatkozik, egy nő hátulról kiabálja neki, hogy nem csinálnak semmit és szégyelli, hogy az MSZP-re szavazott. Azt mondja, csak Karácsony Gergely miatt tette ezt meg.
Ebből nem lesz forradalom
A Kossuth téren magán már teljes a csend (a tüntetők egy része épp a távozó politikusokat fütyüli ki a mélygarázsnál), alig találni tüntetőket a téren. A 2-es villamos jár, a rendőrök elengedik, aztán visszaállnak a sinekre.
Van, aki az érettségi utáni feszültséget vezeti le a téren.
A képen elrejtettük az innovációs minisztérium leendő parlamenti államtitkárát
Nem, nem Patyi András NVB-elnök és rektor az, ő a leendő miniszterrel, Palkovics Lászlóval beszélget. Palkovics jobbkeze a pultnál álló Cseresnyés Péter lesz, aki eddig a Nemzetgazdaság Minisztérium államtitkára volt.
Gyere ki, innen fényképezz!
– kiabálták tüntetők munkatársunknak, aki kinézett a parlamentből. Vagyis válogatás nélkül kiabálnak mindenkinek, akit meglátnak.