Gulyás: emelik a 10 napos autópálya-matrica árát
percről percre

Gulyás: emelik a 10 napos autópálya-matrica árát

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Itt az első kormányinfó, percről percre tudósítjuk.

Most érkezett

A CEU tényleg nem került szóba

Még vizsgálják, hogy a CEU teljesítette-e a feltételeket. A genderszak kérdésében nem változott az álláspont.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3

Középiskolára nem bővítik ki az ingyentankönyvet

De az első-kilencedik évfolyam már tavaly ingyen kapta a tankönyveket, Gulyás ennek örül.

700 ezer forintot költ egy menedékkérőre az állam

Gulyás szerint a jogerős elutasító döntésig minden ellátás megilleti a menedékkérőket. Alaptalan vádakat megfogalmazó balliberális képviselő azt kéri számon, hogy a jogerősen elutasított kérelmezők miért nem kap ellátást. (A helyzet ennél eggyel árnyaltabb – a szerk.)

Gulyás szerint kiváló igazgató Prőhle Gergely

Azt mondta, hogy a korábbi, ország elleni támadás ellen küzdött vele, komoly érdemei vannak a nemzetközi diplomáciában, kiváló főigazgató, de nem ő dönt arról, maradhat-e a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, vagy sem. Erről az Emmi dönt.

Gulyás szerint az újságíróknak kell eldönteni, kell-e kamara

"Megvoltam sajtókamara nélkül is", azt az újságírók látják, jelent-e ez olyan garanciát, ami fontos a munka szempontjából. A sajtóval szemben nem lehet sajtókamarát létrehozni – hangsúlyozta Gulyás. Azt persze nem mondta, hogy kiknek a véleménye döntő arról, hogy létrejöjjön-e a kamara vagy sem. Azt mondta, ha van egységes álláspont, a kormány kész konzultálni.

Az Alkotmányrevízióra még nem jött létre testület

Gulyás Gergely véleményét egyelőre nem kérték ki.

A kormány nem akarja módosítani az abortusztörvényt módosítani

Az abortusz szabályozását sem akarják módosítani, hiába szerepel ez a törvényalkotási menetrendben, amelyet Semjén Zsolt küldött szét.

Kormányzat nem vesz részt a Horthy-emléknapon

A történelmi kérdés megítélése bonyolultabb, mint a politikai vita – mondta arra, hogy fideszesek is felszólalnak Kondoroson, a Horthy-emléknapon. Nem akar előre beszélni arról, mit mondhat a fideszes polgármester. "Hogy ki mit mond, a saját felelőssége." Kormányzati résztvevő nem lesz.

Drágul az autópálya-matrica

Gulyás Gergely bejelentette, változik az autópálya-matrica ára, a 10 naposé 2975 forintról 3500 forintra nő, októbertől. Gulyás szerint ezt a típust leginkább a turisták veszik. Beszélt arról is, az e-útdíj is emelkedik a fuvarozók számára, 5,8 százalékkal.

A kormány úgy döntött, az alsóbb rendű utakat fel kell újítani.

1,5 év lehet a Lánchíd felújítása

Tarlós Isván főpolgármester 7 milliárdot kért a Lánchíd felújítására, amit meg is szavazott a kormány. Azt kérték, másfél évnél ne tartson tovább. A Roosevelt tér is megújul, itt megváltozik majd a közlekedés.

1 2 3
Hozzászólások