
Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között
Utolsó frissítés:
A Kossuth téren indult csütörtökön az újabb, a túlóratörvény elleni demonstráció. A tüntetők előbb a Margit hidat és a Lánchidat zárták le, aztán a Kossuth téren dobálni kezdték a rendőröket, ott késő este is összefeszülnek a felek. Később a Szalay utcában és a Nyugati téren is összetűzések voltak. Végül éjszaka a Király utcánál állították meg őket a rendőrök, akik ismét könnygázt vetettek be. Többek között a Momentum alelnökét is előállították.
Most érkezett
Nem leszünk rabszolgák
– skandálja a tömeg, úton a híd felé. A tüntetés előtt felmerült, hogy a Sándor-palotához mennek. A Margit hídon a tegnapi tüntetésen is blokkolták a forgalmat egy rövid időre. Elegünk van – skandálják tovább. "Gyertek velünk!"

Elengedtek egy mentőautót, annyi időre álltak meg a vonulók. Kollégánk szerint a mentős szimpátiáját fejezte a tüntetőkkel.
Több lakó integet az ablakból, azt nagy üdvrivalgással fogadták.
- Meglepetésekkel teli volt a csütörtöki tüntetés első pár órája: a vonulók sem tudták, merre mennek. A diákokból álló Szabad Egyetem Kossuth téri tüntetéséhez csatlakozott a szintén demonstrációt hirdető Momentum, majd a néhány száz fős tömeg elindult a Belvárosban. Előbb a Margit hidat blokkolták - ahol a Jobbik megpróbálta meghekkelni a tüntetést: egy csoport a híd közepén várta a tömeget, és hirtelen az élére álltak. Ezt a diákok nem hagyták, maguk mögé parancsolták a párttagokat.
- A Margit hídról a Lánchídra vonultak Budán, megbénítva ezzel a rakpart forgalmát, majd onnan nagy kört leírva vissszatértek a Kossuth térre. Előtte gyakorlatiag egy fénykép erejéig negyed 9 körül megálltak a Markó utcánál a Legfőbb Ügyészségnél, ahol Polt Pétert szidalmazták. A rendőrök kicsivel jártak csak előttük, velük sem közölték az útvonalat. A tömeg skandálva, sípolva vonult. A néhány száz fős tömeg 1-2 ezresre duzzadt.
- Mire visszaértek a Kossuth térre, a rendőrök már felsorakoztak a parlamenti lépcsőn. Itt a tüntetés hamar eldurvult. A tüntetők füstbombákat dobtak a rendőrsorfalba, majd elkezdték üvegekkel, wc papírral, tojással dobálni a rendőröket. Fekete-Győr András Momentum elnök is dobott füstbombát, ugyanilyen akció előkészületéért a rendőrök elvitték a Momentum alelnökét, Donáth Annát. A tömeg folyamatosan skandált, a rendőröket szídta.
- A tüntetők aggresszivitását megunva, a rendőrök többször vetettek be könnygázt, egy idő után sokkal erőteljesebben, mint szerda este. A könnygáz hatása bő 15 perc alatt múlt el. A tüntetők - akik a Parlament egy-két ablakát is bedobták - többször dulakodtak a rendőrökkel - az első sorban egy ideig ott volt Nyakó István MSZP-s politikus is.
- A rendőrség közlése szerint két rendőr megsérült. A könnygáz bevetése előtt ismét nem volt hallható figyelmeztetés, a rendőrök csak későn, 11 körül kezdték figyelmeztetni a tüntetőket, hogy ne dobálják őket, mert azzal jogsértést követnek el.
- Éjfél után több száz fő elhagyta a teret az Alkotmány utca irányába, majd az Emmi épületénél összecsaptak a rendőrökkel. A felvételek szerint volt olyan tüntető, akit a rendőrök egy ott parkoló kocsinak löktek. A tüntetők betörték egy rendőrautó ablakát.
- A néhány száz fő az Emmitől vonult tovább a körúton, a Király utcánál sikerült megállítani őket. Útközben skandáltak, kukákat borogattak, sőt, egymásnak is estek: az egyik tüntető nekifutásból ellökött egy másik demonstrálót, aki az Oktogonnál a villamosmegálló plexijét akarta betörni, mire más tüntetők nekiestek. Itt a rendőrök avatkoztak közbe.
- Többeket előállítottak a rendőrök megtámadása miatt, másokat szabálysértés miatt vonnak felelősségre, a vétkük, hogy közúton sétáltak.
- A tüntetéshullám ezzel nem ért véget: Snedier Tamás Jobbik-elnök a hvg.hu-n bejelentette, mozgósítják a vidéki hálózatukat, péntekre több ezer embert szállítanának a Kossuth térre. A túlóratörvény visszavonását akarják elérni. Közben Tordai Bence párbeszédes politikus vasárnapi tüntetés előkészületeiről beszélt a hvg.hu-nak.
Nézze meg a tüntetést folyamatosan követő videóinkat, illetve olvassa el az este-éjszaka krónikáját:
Percről percre
Tömörülnek a rendőrök a Parlament lépcsőjén
Az eddigi egy helyett három sorban állnak már a rendőrök a Parlament lépcsőjén, a tömeg ÁVH-s skandálásba kezdett a mozgológást látva.
A Momentum tüntetésén kevesen vannak
A Szabadság téren gyülekeznek, mennek majd át a Kossuth térre.

Több százan vannak már a Kossuth téren
Kollégánk szerint 5-600 ember van már a téren, kezdetben 2-300-an lehettek. Dobolásnál nem jutottak tovább.
Elkaptuk az LMP ifjúsági tagozatát, hét fővel képviseltetik magukat.

Rendőrsorfal a Parlamentnél
A rendőrök egy sorban állva biztosítják a Parlament bejáratát, a lépcső tetején is állnak rendőrök. A tüntetők békések.

A net megszakad a Vértanúk terénél
Ezért szakadt meg élő közvetítésünk. Kollégáink a Momentum helyszínére mentek át a Kossuth térről, de ott is kevesen vannak.

A rendőrök 34 embert állítottak elő szerda este
34 embert állítottak elő szerdán a rendőrök, 20 személyt garázdaság, 5 embert lopás, a többieket egyéb ok miatt. 5 rendőr megsérült az összecsapások miatt.