
Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között
Utolsó frissítés:
A Kossuth téren indult csütörtökön az újabb, a túlóratörvény elleni demonstráció. A tüntetők előbb a Margit hidat és a Lánchidat zárták le, aztán a Kossuth téren dobálni kezdték a rendőröket, ott késő este is összefeszülnek a felek. Később a Szalay utcában és a Nyugati téren is összetűzések voltak. Végül éjszaka a Király utcánál állították meg őket a rendőrök, akik ismét könnygázt vetettek be. Többek között a Momentum alelnökét is előállították.
Most érkezett
- Meglepetésekkel teli volt a csütörtöki tüntetés első pár órája: a vonulók sem tudták, merre mennek. A diákokból álló Szabad Egyetem Kossuth téri tüntetéséhez csatlakozott a szintén demonstrációt hirdető Momentum, majd a néhány száz fős tömeg elindult a Belvárosban. Előbb a Margit hidat blokkolták - ahol a Jobbik megpróbálta meghekkelni a tüntetést: egy csoport a híd közepén várta a tömeget, és hirtelen az élére álltak. Ezt a diákok nem hagyták, maguk mögé parancsolták a párttagokat.
- A Margit hídról a Lánchídra vonultak Budán, megbénítva ezzel a rakpart forgalmát, majd onnan nagy kört leírva vissszatértek a Kossuth térre. Előtte gyakorlatiag egy fénykép erejéig negyed 9 körül megálltak a Markó utcánál a Legfőbb Ügyészségnél, ahol Polt Pétert szidalmazták. A rendőrök kicsivel jártak csak előttük, velük sem közölték az útvonalat. A tömeg skandálva, sípolva vonult. A néhány száz fős tömeg 1-2 ezresre duzzadt.
- Mire visszaértek a Kossuth térre, a rendőrök már felsorakoztak a parlamenti lépcsőn. Itt a tüntetés hamar eldurvult. A tüntetők füstbombákat dobtak a rendőrsorfalba, majd elkezdték üvegekkel, wc papírral, tojással dobálni a rendőröket. Fekete-Győr András Momentum elnök is dobott füstbombát, ugyanilyen akció előkészületéért a rendőrök elvitték a Momentum alelnökét, Donáth Annát. A tömeg folyamatosan skandált, a rendőröket szídta.
- A tüntetők aggresszivitását megunva, a rendőrök többször vetettek be könnygázt, egy idő után sokkal erőteljesebben, mint szerda este. A könnygáz hatása bő 15 perc alatt múlt el. A tüntetők - akik a Parlament egy-két ablakát is bedobták - többször dulakodtak a rendőrökkel - az első sorban egy ideig ott volt Nyakó István MSZP-s politikus is.
- A rendőrség közlése szerint két rendőr megsérült. A könnygáz bevetése előtt ismét nem volt hallható figyelmeztetés, a rendőrök csak későn, 11 körül kezdték figyelmeztetni a tüntetőket, hogy ne dobálják őket, mert azzal jogsértést követnek el.
- Éjfél után több száz fő elhagyta a teret az Alkotmány utca irányába, majd az Emmi épületénél összecsaptak a rendőrökkel. A felvételek szerint volt olyan tüntető, akit a rendőrök egy ott parkoló kocsinak löktek. A tüntetők betörték egy rendőrautó ablakát.
- A néhány száz fő az Emmitől vonult tovább a körúton, a Király utcánál sikerült megállítani őket. Útközben skandáltak, kukákat borogattak, sőt, egymásnak is estek: az egyik tüntető nekifutásból ellökött egy másik demonstrálót, aki az Oktogonnál a villamosmegálló plexijét akarta betörni, mire más tüntetők nekiestek. Itt a rendőrök avatkoztak közbe.
- Többeket előállítottak a rendőrök megtámadása miatt, másokat szabálysértés miatt vonnak felelősségre, a vétkük, hogy közúton sétáltak.
- A tüntetéshullám ezzel nem ért véget: Snedier Tamás Jobbik-elnök a hvg.hu-n bejelentette, mozgósítják a vidéki hálózatukat, péntekre több ezer embert szállítanának a Kossuth térre. A túlóratörvény visszavonását akarják elérni. Közben Tordai Bence párbeszédes politikus vasárnapi tüntetés előkészületeiről beszélt a hvg.hu-nak.
Nézze meg a tüntetést folyamatosan követő videóinkat, illetve olvassa el az este-éjszaka krónikáját:
Percről percre
LMP-s "fontosabb ember" nincs a helyszínen
Kollégánk próbált LMP-s politikust találni a tüntetésen, de az egyik sajtós azt mondta, nincs kint senki.
A Kossuth tér még nincs lezárva
Gulyás Gergely miniszter azt mondta, nem is lesz. A rendőrök sem tudnak erről egyelőre.
Diák, munkás, egy az irány
– skandálják közben a Kossuth téren. (Kicsit olyan ez, mint egy jelszó a szocializmusból.) Nem leszünk rabszolgák – folytatják.
A rendőrök lesben állnak
A környező utcákban rengeteg a rendőr, egymást érik a parkoló rendőrautók, rendőrségi kisbuszok.
Kiállnak a rendőrség által előállított társaik mellett
A szónok azt mondja, követelik a szabadon engedésüket, nevetséges vádakkal vádolják őket. Erőszakmentes tüntetést akarnak, hangsúlyozza, hogy nem a rendőrök ellen vannak itt, köszönte a biztosítást.
Újra dobolnak.
TGM: Itt a korszak vége
Tamás Gáspár Miklós azt mondja, nem Orbánra és nem Kövérre gondolnak, nem a kormányra, nem a rendőrségre, hanem a magyarországi munkásokra, akiket évtizedek óta elnyomnak, rágalmaznak. A létrehozott rendszer csak úgy működik, ha a külföldi tőke számára alacsony béreket, zéró jogokat biztosítanak. A korszak vége elkövetkezett. Az, hogy diákok, szakszervezetek együtt lépnek fel, új dolog Magyarországon, de nem fog kevés ideig tartani.
Új korszak kezdődik – mondja. Abban bízik, lesznek annyian, hogy hallgatni kell a dolgozókra, diákokra, népre, "és vége lesz az önkénynek és hazugságnak, a nép megalázásának, a homofóbiának, a nők megvetésének, és az összes többi disznóságnak, amiből elegünk volt." Elegünk van – skandálja a tömeg. Szabadságot, szolidaritást, boldogabb, tiszetességesebb életet akarunk, elég volt ebből az egészből – mondja zárszóként.
TGM beszél majd a téren
Tamás Gáspár Miklóson kívül néhányan még felszólalnak majd este.

Boldog karácsonyt!
– ezzel nyit a színpadon a szónok, utalva ezzel Orbán Viktor legendás válaszára.