Szerző:
Ha békét akarsz, készülj a háborúra – a római császárok óta ezzel a felkiáltással leplezik katonai erőfölényük érvényesítését az önkényurak.
Nehéz lenne blöffnek nevezni a Vlagyimir Putyin utasítására az ukrán határ mentén hónapok óta zajló csapatösszevonásokat. Mint Fókuszban rovatunk bemutatja, a mozgósítás minden részletében követi a katonai tankönyv vonatkozó fejezetét: „Hogyan készítsünk elő egy inváziót”. Az orosz államfő kihasználja, hogy miközben az Egyesült Államok a belső harcaiba fullad, az EU irányt vesztett, Németország pedig hiába Európa vezető gazdasági hatalma, katonai értelemben törpe, tapasztalatlan kormányát ráadásul bénítja a történelmi múlt és a kancellár pártjának oroszbarátsága (erről a Világ rovatban olvashatnak elemzést).
A putyini kalkuláció része az is, hogy a NATO több másik tagállama is különutas politikát folytat, így a katonai szövetség képtelen az egységes fellépésre Moszkva ellen. Erre a tényre pedig nem is tudta volna csattanósabban felhívni a figyelmet, mint a csapdába hajbókolva sétáló Orbán Viktor moszkvai fogadásával. Egy NATO-ország miniszterelnöke lehetett így a biodíszlet a katonai szövetségnek szánt üzenethez.
Ha voksokat akarsz, vívj látszatháborút – ez már a magyar miniszterelnök évtizedes receptje.
A verbális mozgósítás az ő esetében mindig marginalizált csoportok ellen hív harcba, a világpolitika színpadán viszont csak megjátssza a cselekvő államférfit, valójában kivár, fürkészik és portyázik. Orbán illiberális külpolitikájának lényege, hogy elvek sohase akadályozzák. Az ukrán válságból is kanyarított magának Moszkvában pár üzletet, miközben holdudvara előtt talán felsejlik egy olyan esély is, amiről beszélni sem mernek – a HVG azonban kielemezte a kárpátaljai kérdést Sz. Bíró Zoltánnal. A történész segített eligazodni azon is, honnan gyökerezik az orosz–ukrán (avagy „kisorosz”) konfliktus. Ezt Szellem rovatunkban olvashatják. Tóta W. Árpád pedig a Vélemények rovatban magyarázza el, miért kellene a független Ukrajna fennmaradásának drukkolnunk. Az orosz–ukrán konfliktus megkerülhetetlen – a cikkek számában is.
Orbán Viktor esetében amúgy sem az számít, amit mond, hanem amit cselekszik. Minap például azzal kampányolt, hogy számára a gyerek az első, legyen belőle minél több. Ennek feltételeit kormányának kéne megteremtenie, például azzal, hogy a gyerekekre megfelelő mennyiségű, felkészültségű tanár is jut. Olyan, akit az állam kitanít, megfizet és inspirál, nem pedig túlterhel, megzsarol és megaláz. A Magyarország rovatból kiderül, kikre is lesz következménnyel a tanársztrájk, a Trend pedig bemutatja, milyen sebességgel fogynak a pedagógusok a rendszerből.
A magyar és világpolitikát uraló hazugságok elől hiába menekülnénk az évezredek óta (átmeneti) békét ígérő olimpiához. Pekingben nemcsak a hó lesz mű, de a mosoly, a pénzügyi elszámolás és a szponzorok Kínát éltető szavai is. Nem véletlen, hogy a Világ rovat a 86 évvel ezelőtti téli olimpiát eleveníti fel, amelyen a náci Németország próbált békemissziót hazudni a világnak. Legfeljebb nem a koronavírus, hanem a maguk által szított zsidógyűlölet ellen képeztek buborékot a házigazdák.
Menekülést a hírek elől nem tudunk nyújtani, de őszinte szavakat igen. Kovách Imre helyreteszi a vidéki Magyarország problémáiról rögzült megannyi tévhitet, Csach Gábor, Nógrád megye első Fidesz-tagja Portrénkban elmondja, miért hű még a pártjához, Tanács Eszter pedig olyan férfiak szégyenérzetéről mesél, akiknek nem született gyerekük.
GERGELY MÁRTON
felelős szerkesztő