Zúgott az "Orbán, takarodj!", a szervezők szerint 80 ezres volt a tüntető tömeg
Utolsó frissítés:
Szolidaritási tüntetést tartottak vasárnap délután-este a diákok a tanárokért. A demonstráció a Kálvin térről vonult a Műegyetemhez, ahol a színpadon diákok, tanárok, szakszervezeti vezetők mellett felszólalt Karácsony Gergely is, és a szervezők szerint mintegy 80 ezren gyűltek össze. A hvg.hu élő közvetítése végig követte az eseményeket, a demonstráció végén a szervezők pedig azzal a felkiáltással búcsúztak: "Összefogunk, nem félünk, folytatjuk!"
Most érkezett
Székely Tamás, VDSZ: "A tanulás a hülyeség ellensége"
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége megszólalója szerint "elég volt a cinizmusból és a jogtiprásból."
Élőben a tüntetésről:
Percről percre
A kölcseys tanárok kirúgása bűn
Most az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, Naszályi Gábor léápett színpadra, aki szerint "a kirúgott kölcseys tanárok eltávolása nemcsak bűn, hanem hiba is." A tömeg erre azzal válaszolt:
Nincs tanár, nincs jövő"
Szilágyi József, a Villamosenergiai Szakszervezetek képviselője
Kifejezi: szolidárisak a diákokkal és a tanárokkal, akciószövetséget kötöttek a szakszervezetekkel, mert azt gondolják: a problémáik azonosak.
"Éljenek a pedagógusok, éljenek a diákok, és éljenek a szülők!"
Nehezen igazodik már ki a kormány, egymásnak sokszor ellentmondó állításai között a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke, Taskovics István. A szakszervezeti vezető elmondta, azt sem érti, hogy miért egy 1000 kilométernélk is távolabb eső város a gátja a pedagógusok béremelésének, egy olyan város ráadásul, amelyik "úgy tűnik, állandóan mozgásban van, mert a kormány mindig meg akarja állítani". Taskovics azzal búcsúzott:
Éljenek a pedagógusok, éljenek a diákok, és éljenek a szülők!"
"Álljunk ki, álljunk ki!" – skandálják
"Álljunk ki, álljunk ki!" – skandálja a tömeg, mialatt a szakszervezető vezető beszél a színpadon, követelve az állásukból kirúgott tanárok visszavételét, akik szerinte azért éltelk a polgári engedetlenség eszközével, mert a pedagógusok sztrájkjogát kiüresítették. Erre megint felzúdult a tömeg, hogy
Orbán, takarodj!"
A sztrájk alapjog
A színpadon felsorakoztak a legkülönfélébb szakszervezetek és szakszervezeti szövetségek képviselői, közülük Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) vezetője beszél elsőként, aki szerint érvényt kell szerezni annak, hogy a sztrájk alapjog – éppúgy, mint az emberi méltóság. A tömeg is így gondolja, mert azt skandálja:
a sztrájk alapjog."
"Mocskos Fidesz" - visszhangzik
"Mocskos Fidesz", illetve a "Tanárainkat fizessétek kI" – ezt hallani a leggyakrabban a tömegben skandálni.
Zeller Judit, a TASZ képviselője beszél
"Addig nem hallgatunk, amíg nincs változás!'
A tömeg közben azt skandálja: "mocskos Fidesz!"
"Ki nem ugrál, Pintér Sándor"
- skandálj a tömeg Lengyel Tamás vezetésével.
Czeglédi Hanna, Fridays for Future klímaaktivista a színpadon
Arra kéri az embereket, takarják el a szemüket és a szájukat - "ilyen érzés tehetetlennek lenni, ilyen a jövő oktatás nélkül."