A párhuzam akkor merülhet fel az olvasóban, ha sorra veszi Gazdaság és Fókuszban rovataink cikkeit. Az előbbiben higgadt elemzések olvashatók arról, hogy miközben a 2022-es Orbán-kormány a GDP több mint 7 százalékát elérő költségvetési megszorítást hajt végre (lényegében ugyanakkorát, mint a 2006-os Gyurcsány-kormány), a pedagógusoknak járó fizetésemelést pedig sehol sem találják az unortodoxia nagymesterei, addig a szokásos oligarchák kivitelezésében olajozottan halad előre a maga 238 milliárdjával minden idők legdrágább hazai stadionja, a Nemzeti Atlétikai Központ építése. Fókuszban rovatunk ezzel egyidejűleg a sokkoló hazai élelmiszerárak okainak szisztematikus feltárása során arra a következtetésre jut, hogy az elképesztő infláció az Orbán-kormány olyan ősbűneire vezethető vissza, mint a kontraproduktív földtulajdon- és támogatáspolitika, aminek következtében a magyar gazdák és élelmiszeripari vállalkozások az európai versenytársaikénál olcsóbb munkaerővel azoknál drágábban képesek csak termelni.
A politika teljesen vak és süket a szakértők tanácsaira és kritikáira – derült ki hajdan, amikor sokan az Orbán-kormány agrárreformjának kockázataira figyelmeztettek, és derül ki most is, amikor számos más területen hajt ezerrel újabb zsákutcákba a rezsim. Magyarország rovatunk hívja fel a figyelmet, hogy idehaza a nők – akiknek nagy része egyébként pedagógus és egészségügyi dolgozó – évente átlagban kéthavi fizetéssel kevesebbet visznek haza, mint férfi társaik, s ennek fő oka a rögeszmés, bornírt társadalompolitika. Az energiaföldrajz hazai kutatója amiatt bocsát ki vészjeleket, hogy mennyi akadályba ütközik a – szavaival – „elfuserált” honi energiapolitika átállítása megújuló forrásokra. A populizmus vérlázítóan korlátolt tankönyvi esete az a lapunkban nagyító alá tett vészjósló törvénytervezet is, amely a költségvetési bevételek utáni fejvesztett kapkodásban simán privatizálná a védett természeti területeket. A fejvesztés persze nem teljesen indokolatlan. A Brüsszelben dolgozó magyar diplomaták botrányoktól hangos csereberéjének hátterében az is kiviláglik, hogy az EU-tól várt források egyhamar aligha érkeznek meg: Navracsics Tibor várható győzelme – a megállapodás létrehozása papíron – még jó ideig nem hozza el majd az Orbán számára tényleges milliárdokban kézzelfogható előnyt.
KOCSIS GYÖRGYI
szerkesztő