Amikor Orbán Viktor pár éve eljátszott a gondolattal, hogy megfontolandó lenne a halálbüntetés visszaállítása, az ötlet kritikusai figyelmeztettek: a lépés összeegyeztethetetlen volna Magyarország uniós tagságával. A radikálisok oldaláról felmerült – és e körben azóta is napirenden tartott – kormányfői felvetés kapcsán csupán egy dologról nem esett szó. Arról, amivel a kormány most a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, a maga – és a hozzá hasonló helyzetben lévők – életének törvényes befejezéséhez Strasbourgban jogi támogatásért harcoló Karsai Dánielnek üzen: „Az emberi életről nem az embernek kell rendelkeznie.”
Amikor a HVG úgy döntött, pár nappal a strasbourgi tárgyalás előtt kiemelt terjedelemben foglalkozik a témával, fel sem merült, hogy állást foglaljunk. Nincs nálunk a bölcsek köve. Egy olyan szerkesztőségi közvélemény-kutatás esetén, amilyet országos reprezentatív mintán lapunk kérésére a Medián készített, alighanem házon belül is megoszlanának a válaszok. Amikor a kinyilatkoztatások helyett a legkülönbözőbb területek elismert szakértőit kértük fel arra, osszák meg a véleményüket – például a püspöktől (Beer Miklós) a biológus-etológuson (Csányi Vilmos) át írókig (Tompa Andrea, Visky András) a filozófussal (Kis János) bezárólag –, nem tettünk mást, mint ami a közszolgálatra hivatott állami média dolga lenne.
Egy, a normalitást az abnormális elé helyező országban persze az sem fordulhatna elő, hogy a kormány azt az embert támadja, akitől segítséget remél. Az Ursula von der Leyent célkeresztbe állító, „szuverenitásvédelminek” mondott kampányról Magyarország rovatunkban írunk, bemutatva, hogy saját példaképével harcol a „családbarát” kormány, amikor a hétgyermekes, kereszténydemokrata politikust támadja. A vicc kategóriája lehetne, ha nem lenne véresen komoly, hogy nagy buzgóságában a kormánysajtó már a külföldiek munkavállalásáról szóló törvénytervezetet is a szuverenitási csomaghoz sorolta, amely lehetővé teszi, hogy – a nem létező migránsgettók helyett – vendégmunkás-rezervátumok jöjjenek létre. Emellett – mint Tágra zárt kapuk című cikkünkből kiderül – a háborúk és az éhínség elől menekülők kivételével szinte bárkinek lehetővé teszi a letelepedés jogának megvásárlását, ha kisebb summáért bevásárol a jelentős részben Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlanalapok valamelyikéből. Nem vita tárgya, hogy kellenek a munkáskezek, s ha nincs utánpótlás, szükség van „behozatalra” is, ám ahogy azt Szilágyi Katalin közgazdász elmagyarázza, ha a növekedés motorja a hatékonyságjavulást nélkülöző mennyiségi változás (még több és több akkugyár), a lengyeleket sem érjük utol soha.
Annak, hogy a világ miként halad el mellettünk, könyvtárnyi irodalma van – ezekből is szemezgettünk ünnepi könyvmustránkban. A valódi intellektuális izgalmakra, az értelmes érvek csatájára kiéhezett magyar olvasó azonban nem hagyhatja ki az Arab szemmel címmel, Közel-Kelet szakértővel, illetve az EU ukrajnai biztonságpolitikai missziójának egykori vezetőjével készült beszélgetéseinket sem.
Dobszay János
vezető szerkesztő