szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem 30 millió forintot költhet a +1 esély Zemplénben című felnőttképzési programra A Művelődés Háza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon.

A környékbeli és helyi könyvtárosok képzése már befejeződött, most pedig a szociális segítő szakképzés zárult le. A tanúsítványt az a 18 résztvevő vehette át, aki sikeresen végezte el a két és fél hónapos tanfolyamot, őket csaknem hatvan jelentkezőből választották ki a szakemberek - közölte Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza igazgatója.
   
Marczi Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ sárospataki kirendeltségének vezetője azt mondta: a térségben egyre több a magára maradt, idős ember, nekik nagy szükségük van a szociális segítőkre. Tapasztalataik szerint az erre szakosodott intézmények, valamint az önkormányzatok mellett egyre több távol lakó család keres olyan segítőt, gondozót, aki naponta legalább egyszer benéz a Sárospatakon vagy a zempléni város környékén egyedül élő idős szülőkhöz, családtagokhoz.
   
A sárospataki felnőttképzési program harmadik eleme a falusi és borturizmushoz kapcsolódó képzés, amely február végén zárul majd.

Tűz volt, majd leszakadt a lépcső egy nyolcadik kerületi lakásban

Tűz volt, majd leszakadt a lépcső egy nyolcadik kerületi lakásban

Látványos videó: így tesznek meg 30 ezer kilométert a Bubik egy nap a fővárosban

Látványos videó: így tesznek meg 30 ezer kilométert a Bubik egy nap a fővárosban

Felborult egy kamion az M3-ason, lezárták az autópályát

Felborult egy kamion az M3-ason, lezárták az autópályát

Távozik a tiszteletbeli konzul, mert nem akar egy „illiberális” és „autoriter” rendszert képviselni

Távozik a tiszteletbeli konzul, mert nem akar egy „illiberális” és „autoriter” rendszert képviselni