Erwin Faymann nem tudta számszerűsíteni, hogy a Magyarországgal határos tartományban milyen nagyságrendű a magyar állampolgárok illegális foglalkoztatása. Ugyanakkor nem értett egyet azzal a vélekedéssel, hogy azért vállalhatnak feketén is munkát a magyarok abban a térségben, mert osztrákok már nem vállalkoznak a főképpen takarítói munkakörök betöltésére. Úgy fogalmazott, hogy az ilyen állásokra lennének osztrákok és megfelelő engedélyekkel rendelkező más külföldiek is, azonban – főképpen a magánszektorban – olcsóbb a munkaadóknak, ha feketén dolgozókat alkalmaznak a törvényesen munkát vállalók helyett.
Az osztrák hírszolgálati iroda jelentése szerint szerdán hatósági akciót hajtottak végre Felsőpulya térségében illegálisan foglalkoztatott magyar állampolgárságú nők után nyomozva. Az osztrák hírügynökség megállapította, hogy Burgenlandban keresettek a magyar takarítónők, akiket azonban csak ritkán jelentenek be munkaadóik a hatóságoknak. A felsőpulyai hatósági akcióban az idegenrendészet, a vámőrség és a csendőrség munkatársai négy vállalatnál 5 magyar asszonyra bukkantak, akik feketén dolgoztak. Az engedély nélkül foglalkoztatott magyar nőket 18 hónapra kitiltották Ausztriából, és a hatóságok ellenőrizték, amíg elhagyták az országot. A négy érintett cég ellen eljárást indítottak a külföldiek foglalkoztatását szabályozó előírások megsértése miatt. (MTI)