Az átlagos óránkénti átlagos munkabér a (3,31 euro) volt szocialista országokban az aktuális statisztikai adatok alapján még mindig jóval az uniós átlag (17,77 euro) alatt van. Az elemzők úgy vélik, hogy ezt a versenyelőnyt nem szabad parlagon hagyni, hiszen az alacsonyabb kiadások miatt olyan cégeket csábíthatnak magukhoz, amelyek költségtakarékossági okokból már eddig is szívesen alkalmaztak hazai üzemeikben közép-európai munkavállalókat. A FedEE jelentése arra figyelmezteti a csatlakozó országok vezetőit, hogy ne hagyják túl gyorsan emelkedni a béreket a régióban, mert ez riasztóan hatna az új potenciális befektetőkre.
A szövetség szakértői legsikeresebbnek ítélt EU-s országokat állítják példaként a csatlakozók számára: Írországot, mint a „megvalósítható gazdasági csoda” országát, Hollandiát, mint a foglalkoztatáspolitikájában a különböző népcsoportok integrációjára törekvő államot, Finnországot és Ausztriát, ahol gyakorlatias ötletekkel sikerült megvalósítani a munkaadók és munkavállalók közötti kényes érdekellentétek feloldását, valamint Németországot, mint a „szervezett jólét államát”.
Az EU mind területileg, mind gazdasági potenciáját tekintve, legnagyobb állama képes volt ugyanis egyidejűleg stabilan magas fizetés és termelékenység mellett munkaerőpiacának strukturális átalakítást is végrehajtani. Persze azért ott sem tökéletes minden, hiszen az országot egykor kettészelő határ a fizetési listák összehasonlítása után virtuálisan újból meghúzható, mert a 10 éve tartó direkt beruházások ellenére, még mindig jóval alacsonyabb a keleti tartományokban a fizetés, mint az ország nyugati régióiban.
Nagy társadalmi feszültséget jelent az is, hogy a nemek között jelentős fizetéskülönbség miatt, a női munkavállalók joggal másodrangúnak érzik magukat a munkaerőpiacon és előmenetelük során előbb utóbb „üvegplafonba” ütköznek, amin túl már szinte kizárólag csak a férfiak uralják a magasabb pozíciókat. Ezekre a problémákra még nem tudnak megnyugtató választ adni a német gazdaságpolitika mágusai, de mindemellett sikerült valami olyat létrehozniuk, ami képessé teszi országukat arra, hogy az EU motorjaként működhessen. (hvg.hu)
A szövetség szakértői legsikeresebbnek ítélt EU-s országokat állítják példaként a csatlakozók számára: Írországot, mint a „megvalósítható gazdasági csoda” országát, Hollandiát, mint a foglalkoztatáspolitikájában a különböző népcsoportok integrációjára törekvő államot, Finnországot és Ausztriát, ahol gyakorlatias ötletekkel sikerült megvalósítani a munkaadók és munkavállalók közötti kényes érdekellentétek feloldását, valamint Németországot, mint a „szervezett jólét államát”.
Az EU mind területileg, mind gazdasági potenciáját tekintve, legnagyobb állama képes volt ugyanis egyidejűleg stabilan magas fizetés és termelékenység mellett munkaerőpiacának strukturális átalakítást is végrehajtani. Persze azért ott sem tökéletes minden, hiszen az országot egykor kettészelő határ a fizetési listák összehasonlítása után virtuálisan újból meghúzható, mert a 10 éve tartó direkt beruházások ellenére, még mindig jóval alacsonyabb a keleti tartományokban a fizetés, mint az ország nyugati régióiban.
Nagy társadalmi feszültséget jelent az is, hogy a nemek között jelentős fizetéskülönbség miatt, a női munkavállalók joggal másodrangúnak érzik magukat a munkaerőpiacon és előmenetelük során előbb utóbb „üvegplafonba” ütköznek, amin túl már szinte kizárólag csak a férfiak uralják a magasabb pozíciókat. Ezekre a problémákra még nem tudnak megnyugtató választ adni a német gazdaságpolitika mágusai, de mindemellett sikerült valami olyat létrehozniuk, ami képessé teszi országukat arra, hogy az EU motorjaként működhessen. (hvg.hu)