A teljes program több mint 927 ezer euróba (csaknem 250 millió forintba) kerül, s 12, illetve 18 hónapon keresztül ad munkalehetőséget értelmi fogyatékosoknak – mondta Szabóné Orosz Éva. A program során olyan szakembereknek is szerveznek képzést, akik a későbbiekben munkájukkal az értelmi fogyatékosok hosszú távú munkaerőpiaci foglalkoztatását segítik.
A szolgálat vezetője úgynevezett integrált foglalkoztatás megvalósítását tartja a most kialakított modell legfontosabb vonásának, amelyben jelenleg 34-en vesznek részt. „A foglalkoztató cégek 12 hónapon át adnak munkát támogatott formában az értelmi fogyatékosoknak, majd vállalásuk szerint saját erőforrásaikból további 18 hónapon át foglalkoztatják őket. Debrecenben az új modellben 30 értelmi fogyatékos úgynevezett tranzitmunkahelyen dolgozik, ami azt jelenti, hogy egyfajta gyakorló munkahelyük van, ahol még nincsenek alkalmazásban, de ahogy megismerik őket, várhatóan a jövőben munkához juthatnak” – mondta el Szabóné Orosz Éva. (MTI)