Az Európai Bizottság által javasolt rugalmasság csak akkor fogadható el, ha hozzá hatékony ellenőrzés társul. A munkaidő rugalmas kezelése ne jelenthesse sem a dolgozó túlterhelését, sem anyagi hátrányt – hangoztatta Kósáné Kovács Magda. A közösségi forrásokból arra is kellene fordítani, hogy szigorú elvek alapján ellenőrizzék a munkaidő felhasználását, mert a tervezett szabályozás lehetőséget ad a munkaadóknak a dolgozók indokolatlan kihasználására. A képviselő álláspontja szerint a parlamenti tárgyalást megelőző időszakban az EP érintett képviselőinek állandó konzultációt kell folytatniuk a magyarországi társadalmi partnerekkel. Kósáné Kovács Magda a dolgozók érdekképviseletét szem előtt tartva a bizottsági irányelv rövid ismertetését előzetes információként elküldte az Országos Érdekegyeztető Tanács résztvevőinek. (MTI)
EU források felhasználásával is védeni kell a munkaidőt
Utolsó frissítés:
A munkaidő védelme olyan európai alapelv, amelyben minden lazítás, gyengítés a munkavállalók érdekeit sérti – reagált pénteken Brüsszelben Kósáné Kovács Magda (MSZP), az Európai Parlament (EP) foglalkoztatási és szociális bizottságának tagja az Európai Bizottság javaslatára, amely a munkaidőről szóló uniós irányelvet módosítaná úgy, hogy enyhíti a munkavállalókat védő szigort.