Az érdekelteknek gyakran nincs is tudomásuk a felnőtteknek szóló szolgáltatásokról, illetve ha van, akkor némelyiktől, például a pszichológus részvételétől idegenkednek. Az emberek általában állást akarnak, de nem szívesen vállalják az átképzést. Különösen akkor nem, ha nem is munkanélküliek. Így azután a FIT szolgáltatásaira sincs szükségük. Ezen a munkaügyi kirendeltségek változtathatnának. Egyelőre azonban általában csak akkor küldik ügyfeleiket a FIT-be, ha azok saját maguk kérik ezt. Vagy akkor ha már „nem tudnak mit kezdeni velük". Ha semmiképpen nem tudják megmondani nekik, milyen új szakmát tanuljanak meg.
A FIT-ek felnőtt pályaorientációjához nagyobb reklámra lenne szükség, továbbá a munkaügyi szervezet egyes elemei közti összehangoltabb tevékenységre. Azok akik mögött hosszú munkanélküli múlt van már a munkaügyi kirendeltségekre is csak kis részarányban mennek el. Ugyanez vonatkozik az 50 éven felüli korosztályra. A kirendeltségekre érkező munkanélküliek értelemszerűen elsősorban az álláshelyek keresésében érdekeltek. A munkatanácsadótól legfeljebb pályakorrekciós javaslatokat fogadják el, pályaorientációs elképzeléseket nem. A kirendeltségeknél állást kereső munkanélküliek elvárásai a keresett munka jellege, javadalmazása alapján egyaránt reálisnak tűntek – jegyzi meg a tanulmány. (MTI)