Így aztán az utóbbi idők egyik legnyilvánvalóbb tapasztalata szerint mindig tudni kell, hogy miféle hallgatóságnak beszél az ember. De túlságosan is veszélyes volna túlságosan leegyszerűsíteni a munkahelyi kommunikációt férfi és női stílusra. A beszéd, a viselkedés, a testbeszéd és a metakommunikáció egyéb formái ugyanis ember és ember között zajlanak tekintet nélkül a nemre. Bár lehet, hogy néhány használatban lévő motívum az ellenkező nem számára karakterisztikusabb a többinél.
A CareerJournal beszámolója szerint egy a nők üzleti életben való elhelyezkedését segítő szervezet, a New York-i Catalyst azonban nemrégiben közreadott tanulmányában azt hangsúlyozza, hogy ezek a különbségek a nők számára mennyire fontosak. A kutatás azt találta, hogy a nők 81 százaléka „adaptálta azt a stílust, ami a férfi menedzsereknek komfortos volt”, ami egy rendkívül fontos része a nők karrier stratégiájának. Ezzel szemben a férfiaknak mindössze 39 százaléka alkalmazkodott a nőnemű vezetők igényeihez.
A kommunikációs stíluson azonban nem könnyű változtatni, ugyanis a gyökerei egészen a kisgyermekkorig nyúlnak vissza. Ezért, ha valaki azt érzi, hogy a munkahelyén , például az értekezleteken nem figyelnek rá kellőképpen, vagy nem képes szót érteni a főnökeivel, munkatársaival, érdemes visszajelzéseket kérnie másoktól. Ha másképpen nem megy, akkor ezt meg is kell szervezni. Mindig akad egy kolléga, aki megkérhető rá, hogy figyelje a kommunikációnkat, s időnkét elemezze, amit tapasztalt. Ezen az úton, viszonylag gyorsan lehet javulást elérni. Ez azért fontos különösen, mert a főnök sem mindig képes pontosan artikulálni, hogy mi a baj. Egy külső szemlélő számára a hiba felismerése általában egyszerűbb.
A nők leggyakrabban azt a hibát követik el a férfiakkal való kommunikációban, hogy túl sok szóval adnak át fontos üzeneteket, hajlamosak bagatellizálni a jelenlétüket egy-egy ügy megoldásában, vagy leminősítik magukat például azzal, hogy bizonytalan hangon, félénken adják elő a mondanivalójukat. Mindezt időnként megtetézik azzal is, hogy az állításaikból szinte kérdés lesz amiatt, hogy a mondat végén nem leviszik, hanem felemelik a hangsúlyt, amivel azonnal kétséget ébresztenek mondanivalójuk iránt.
Velük szemben a férfiak egy része túlságosan is lezárja a beszélgetéseket, míg mások hajlamosak a személyes részvételt hangsúlyozni olyan ügyekben is, amikor nyilvánvalóan az egész csapat felel a végeredményért.
A kommunikációs tanácsadók általában véve azt mondják, hogy ha valaki el kíván helyezkedni egy cégnél, akkor már az első állásinterjúkon jó, ha elkezdi megtanulni a kommunikációs stílust. Tulajdonképpen beosztástól függetlenül elvárják, hogy álljon be a szervezetre jellemző sorba. Sőt próbálja meg kitalálni, hogy a cég adott szintjén és az alkalmazottak felvételéért felelős szakember számára mi a megfelelő stílusú kommunikáció, aztán alkalmazza is azt a vállalattal folytatott minden interakciójában.