Félmillió magyar ember nem tudni, miből él

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar munkaerőpiac legnagyobb gondja, hogy túl alacsony a foglalkoztatottak aránya az összes munkaképes korú polgártársunk számához képest. Ezek aktivizálására legkevesebb 30 milliárd forint áll rendelkezésre.

Garzó Lilla, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint a tárca legfontosabb célja a foglalkoztatás növelése, a a hátrányos helyzetűek munkaerőpiacra való bevonása. Magyarországon azoknak az „inaktívaknak” a száma igazán magas, akik nem is keresnek munkát, miközben nagy részük valamilyen ellátásban részesül, amelyről persze szívesen mondanak le – fejtette ki a helyettes államtitkár. Az inaktív réteg több mint kétmilliósra tehető, amiből 6-700 ezren tanulnak, körülbelül ugyanennyien nyugdíjasok, közel 300 ezren pedig valamilyen gyermekgondozási ellátásban részesülnek, mintegy százezren kapnak szociális segélyt vannak, és körülbelül félmillió emberről nem tudni, hogy miből él.

A humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében összesen 190 milliárd forintos támogatás áll rendelkezésre a különböző európai uniós alapokból, amelyből a munkaügyi központok pályázhatnak kifejezetten erre, a foglalkoztathatóságot javító, országosan mintegy 30 milliárd forintos programra.