Kivetített adatsorokkal kísért előadásában Magyar Bálint azt mondta: a szakmák 5 százaléka 5 évente teljesen átalakul, és ez a változási ütem csak gyorsulni fog a technológiai fejlődéssel.
Az előadást kísérő adatsorok egyike szerint a tanult szakmai ismeretek 10 éven belül elévülnek, és kétévente 5 százalékkal csökken azon foglalkozások száma, amelyek nem infokommunikációs technológiai tudáson alapulnak.
Magyar Bálint előadásában úgy fogalmazott, hogy az internet korában már nem a tanár a tudás kizárólagos forrása, a tanár is "együtt utazik" a diákokkal, eligazítva őket az internet információs dzsungelében. Az új típusú iskolában az előre gyártott kérdéseket és előre gyártott válaszokat felváltja a problémafelvetés és a problémamegoldás - tette hozzá.
A miniszter elmondta, hogy Magyarországon 40 ezer tanár vesz részt az új infokommunikációs kívánalmaknak megfelelően kifejlesztett képzési programban.
Beszélt a Sulinet digitális tanulóbázis programról, amelynek célja szavai szerint teljes tankönyvek interaktív digitalizált változatainak hozzáférhetővé tétele. Ezt szembeállította a hagyományos pedagógiai módszerekkel, amelyek hamar elavuló, zárt lexikális és egyéb tudásblokkok átadásából állnak, bővítésük eseti jellegű, egyebek mellett a kiadók szándékaitól és a könyvtárak anyagi lehetőségeitől függ.