Harminc számítógép a mozgássérültek továbbképzéséhez

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Harminc multimédiás számítógépet adott át az IBM a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségének a múlt héten. A komputerek segítségével számítógépes tanfolyamokat bonyolítanak majd le, amelyek segíthetik a mozgáskorlátozottak elhelyezkedését.

Dr. Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke kifejtette, hogy a MEOSZ nagyra értékeli az üzleti szféra segítségét oktatási tevékenységében. A több mint négymillió forint értékben adományozott számítógépek segítségével azok a hallgatók is felvételt nyerhetnek tanfolyamokra, akik eddig eszközök hiányában nem vehettek részt a távoktatásban. A MEOSZ Oktatási intézete az IBM számítógépeivel végre vidéken is megkezdheti a csoportos, kihelyezett oktatások – köztük ECDL kurzusok – szervezését.

„Nagy öröm számomra, hogy itt állhatok ezek mellett a számítógépek mellett” – kezdte beszédét Dr. Derera Mihály, a MEOSZ Oktatási Továbbképző és Távmunka Intézetének az igazgatója. „Ugyanakkor szomorú is a helyzet, ugyanis bár jó a kapcsolatunk az olyan nagy cégekkel mint például az IBM, az állami támogatásunk évről évre csökken. Idén kereken tízmilliárd forinttal kevesebbet kapunk, ez pedig azt jelenti, hogy mintegy 7900 mozgáskorlátozott válik az idén munkanélkülivé. Ez egy nagyon súlyos szám, ráadásul pont azokat érinti, akik 40-45 ezer forint járulékból, rokkantnyugdíjból élnek, s e mellé keresnek 50-60 ezer forintot. Ez az 50-60 ezer forintos fizetésük fog most megszűnni, s ez a helyzet tűrhetetlen.”

„Az IBM alkalmazottainak 2,5%-a segítséggel élő nagyobb cégekkel szerencsére jó a viszonyunk, így például az IBM-nél is egyre több olyan munkahely jön létre, amelyet távmunkában is lehet végezni” – mondta Dr. Paál Péter , az IBM Magyarország vezérigazgatója. „Több olyan terület is van, ahol távmunka jellegű foglalkoztatásra nyílik lehetőség, például a számlafeldolgozás, a HR- és a pénzügyi jellegű munkák. Mi minden olyan állásról értesítjük a MEOSZ-t, amelyet segítséggel élők is tudnak végezni.”

„A már említett problémák – a megszűnő munkahelyek – mellett egyre nagyobb tudásra van szükség, ráadásul a mozgássérülteknél sok esetben a régi szakmájuk helyett új, versenyképes munkát kell találniuk” – tette hozzá Dr. Derera Mihály. „Az IBM-nél jelenleg 28 nyitott pozíció van, amely mozgáskorlátozottak számára is betölthető, amelyből csupán keveset fognak ténylegesen segítséggel élők betölteni, de legalább van rá lehetőség. Az IHM sajnos ezen a téren sem nyújt támogatást. Az IBM számítógépeinek egy részével különféle tanfolyamokat fogunk tudni kezdeményezni, vidéken, kisebb településeken is, egy másik részét pedig kölcsönadjuk majd olyanoknak, akik nem tudnak eljutni a tanfolyamok helyszínére. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezekhez az említett tanfolyamokhoz az állam egy forintnyi támogatást sem nyújtott. Ezt nem a jelenlegi kormány szemére akarjuk hányni, ugyanis a MEOSZ-nak nincsen kifejezett pártszimpátiája, s a szervezet 25 esztendős története során minden évben elmondtuk. Azonban amikor ez ügyben levelet intéztem az ICSSZEM-hez és az IHM-hez is, azonban egyik minisztérium a másikra mutogat, s előrelépés nem történik az ügyben. Ezért is különösen értékes számunkra, a MEOSZ 192 ezres tagsága számára az IBM és a többi nagy cég által nyújtott támogatás, amellyel segíthetünk. Ezt a célt szolgálja a weboldalunk is, ahol minden olyan állás-, és képzéshirdetést megjelentetünk, amely a tagjaink számára érdekes lehet.”