Hatékonyságvizsgálat a foglalkoztatási programokhoz
Két pályázat a roma munkanélküliek foglalkoztatására
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány két pályázatot indított a közelmúltban a roma munkanélküliek foglalkoztatásának javítása érdekében, a pályamunkák beadási határideje augusztus vége, illetve szeptember 7-e.
Pénzzel kapcsolják össze a foglalkoztatás- és településfejlesztést
Önkormányzatok, társadalmi szervezetek vagy konzorciumaik egyenként 20 millió forintos támogatást nyerhetnek el, ha a munkanélkülieket úgy vonják be a képzési, átképzési, foglalkoztatási programokba, hogy közben a település épületei, közösségi területei is fejlődjenek.
Közfoglalkoztatási Programot hirdet a kormány
Huszonnégyezer új munkahely teremtésére ad pályázati lehetőséget önkormányzatoknak az a Közfoglalkoztatási Program, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kormány.
A cégek 15 százaléka foglalkoztat távmunkást
A magyarországi vállalatok 15 százaléka alkalmaz távmunkást, 42 százalékuk helyezi ki (outsourcingolja) egyes tevékenységeit - tette közzé a PricewaterhouseCoopers 2005. július-augusztusában készített felmérésének eredményeit.
Internetes foglalkoztatási irodák is nyílnak
A 174 munkaügyi kirendeltségen kívül az év végéig számos további helyszínen, így az önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez, teleházakba kihelyezett irodákban is fogadják majd a munkanélkülieket – közölte Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
Bővítik a foglalkoztatáspolitika eszköztárát
A november 1-jével hatályba lépő álláskeresési támogatás nem csak a nevében, hanem összegét tekintve, valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokban és filozófiájában is különbözik a jelenlegi munkanélküli ellátási rendszertől – mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
Modernizálják a foglalkoztatási szolgálatot
Minden megyében, és Budapesten is van már egy-egy olyan munkaügyi kirendeltség, amely önálló számítógépes álláskeresésre ad lehetőséget a munkanélkülieknek és az állást kereső munkavállalóknak – jelentette be Papp Erika, a Foglalkoztatási Hivatal modernizációs programirodájának vezetője.
Zalában beleszólást kérnek a foglalkoztatási alap felosztásába
A zalai munkaügyi tanács kezdeményezi, hogy a decentralizált foglalkoztatási alap központi keretének felosztásába vonják be a munkaügyi tanácsokat is - jelentette be Borsos József soros elnök, a munkaügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön.