Az adóbevallások alapján az elmúlt évben Somogyban több mint 45 ezer ember, azaz az összes adózó 36 százaléka minimálbérért dolgozott. Ez kedvezőbb, mint annak előtte, ugyanis 2003-hoz képest fél százalékkal, vagyis kétezerrel csökkent a legalacsonyabb munkabért keresők száma. A munkabérből származó éves jövedelmek átlaga nőtt az elmúlt évben, de így is 270 ezer forinttal elmaradt az országos átlagtól.
A minimálbért keresőkkel csaknem egyező számban vannak, akiknek legfeljebb egymillió forint az éves jövedelmük. E feletti jövedelemről 28 ezer somogyi adott számot. A négymillió forintot meghaladó összegről készült bevallások száma nem éri el 2600-at.
A munkaviszonyból származó jövedelem alapján az első ötvenbe 14 millió forintos éves jövedelemmel lehetett bekerülni 2004-ben, a legmagasabb bevallott kereset meghaladta a 60 millió forintot.
Minimálbérért dolgozik a somogyi munkavállalók harmada
Utolsó frissítés:
Egy uniós felmérés szerint Somogyban háromszor annyian dolgoznak minimálbérért, mint az országos átlag. Ez utóbbi 12, míg a megyei átlag 36 százalék.