Airbus alkalmazottak. Nagy gépek, nagy személyzet © AP |
Az Airbusnak négy országban vannak gyárai, s gyakran légi úton szállítanak befejezetlen gépeket egyik helyről a másikra, hogy az újabb alkatrészek a helyükre kerüljenek. A francia, toulouse-i gyárban a repülőgép-szerkezetét alakítják ki, illetve a pilótafülkét építik meg, a hamburgi gyár pedig az utastér kialakításáért felelős.
A német cég vezetői szerint szerencséjük van, hogy a munkamegosztás így alakult, ugyanis úgy látják, hogy a technikai forradalom jelenleg nem a pilótafülkében, hanem az utastérben zajlik. A légitársaságok azzal versenyeznek, hogy ki tud hasznosabb szolgáltatásokat, egyre újabb kommunikációs lehetőségeket, érdekes elektronikus szórakozási lehetőségeket kínálni az utasoknak.
A világ jelenlegi legnagyobb utasszállító gépe, az Airbus 380 vásárlóinak éveket kell várniuk megrendelésük teljesítésére, az első leszállítás ez év végén várható. Piackutatások szerint az Airbus és amerikai riválisa, a Boeing 2023-ig mintegy 17 ezer új gépet ad el.
Az Airbus németországi cége 21 ezer embert foglalkoztat, s a létszámot 22 ezerre szeretnék növelni. A cég repülési mérnökök és elektronikai mérnökök jelentkezését várja.