Az engedéllyel alkalmazottak főként magyar anyanyelvű ukrán és román állampolgárok - mondta Temesfalvi Miklós. Az igazgatóhelyettes hozzátette, a külföldiek elsősorban könnyűipari üzemekben és egészségügyi intézményekben dolgoznak, s az utóbbiak között ápolónők és orvosok is vannak.
A munkaügyi vezető megjegyezte továbbá, hogy a szezonális munkahelyeken, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén tavasztól őszig több a külföldi alkalmazott, a nyári hónapokban ezer fölé nő a számuk.
A nyírségi munkaügyi tanács csütörtöki ülésén foglalkozott a külföldiek bérének megállapításával és a magyar munkaerőpiac érdekében meghatározta a kötelező minimális fizetés összegét.
Temesfalvi Miklós elmondta, a döntés értelmében az érintett cégek az országos általános alapbér összegétől legfeljebb csak húsz százalékkal adhatnak ezután kevesebb fizetést a külföldi munkavállalóknak. A döntésre azért volt szükség, mert a munkaadók egy része a kötelező magyar minimálbérnél jóval kisebb fizetésre köt megállapodást a külföldiekkel, akik így is vállalják a munkát. A foglalkoztatóknak emiatt jobban megérte a külföldiek alkalmazása.
Az igazgatóhelyettes szerint az intézkedés megakadályozza, hogy a szabolcsi munkáltatók háttérbe szorítsák a hazai munkavállalókat, holott a térségben jelenleg is több mint negyvenezer helyi álláskeresőt tartanak nyilván.