Huszonöt éve tüntet gitárral és dallal az elbocsátása ellen

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Huszonöt esztendeje minden reggel tüntet volt munkahelye előtt Japánban egy elbocsátott gyári alkalmazott.

A most 58 esztendős Tanaka Tecu azóta, hogy 1981. június 29-én felmondtak neki az OKI konszern elektronikai vállalatánál, minden reggel nyolc órakor kezében gitárral megjelenik a gyár bejárata előtt, és fél órán keresztül maga költötte békedalokat énekel – írta a Japan Times című lap.

Negyedszázada a gyár azért vált meg Tanakától, mert nem volt hajlandó áthelyezését elfogadni, mert azt nem tartotta összeegyeztethetőnek azzal, hogy ő már a hetvenes évek óta harcolt kollégáinak elbocsátása ellen.

Azóta, hogy végül őt is elbocsátották, Tanaka azt követeli, hogy egykori munkaadója ismerje be: bosszúhadjáratot folytatott ellene és az őt támogatók kis csoportja ellen. Követeli továbbá diszkriminációtól mentes menedzsment-politika bevezetését, illetve, hogy vegyék vissza munkahelyére, mert így személyesen tudná ellenőrizni az általa javasolt politika betartását. Volt vállalata azonban a japán legfelsőbb bíróság döntésére hivatkozik, amely szerint Tanaka elbocsátási eljárása minden vonatkozásban jogszerű volt.

Tanaka azonban nem adja fel. Az üzem bejárata előtt felcsendülő dalai túléltek három gyárigazgatót és 13 japán miniszterelnököt. Tiltakozása egyike az eddigi leghosszabb egyszemélyes kampányoknak a japán történelemben. A nős férfi, két gyermek apja, zeneoktatással keresi kenyerét, és évek kemény munkájával megtanult angolul. Egy ausztrál producer jelenleg dokumentumfilmet készít róla.